2017-05-18

(Videó!) Kurdokkal verekedtek Erdogan testőrei Amerikában

Kilencen megsérültek, két embert pedig letartóztattak a török nagykövetség épületénél az USA-ban – írja a Guardian. Két embert súlyos állapotban vittek kórházba.

Szemtanúk közölték: akkor tört ki verekedés, amikor Recep Tayyip Erdogan testőrei megtámadták a tiltakozókat. A tüntetők a Kurd Demokratikus Unió (PYD) zászlaját lengették az épületnél. Az NBC televíziós csatorna úgy tudja, Erdogan ez idő alatt az épületben tartózkodott.

A rendőrség szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy két csoport között történt az incidens, ám nem közölt részleteket a pontos körülményekről. Azt azonban elmondta: a letartóztatottak egyike a gyanú szerint rátámadt egy rendőrre.

Kedden Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a török államfőt. Erdogan reményét fejezte ki, hogy új alapokra tudják helyezni a török–amerikai viszonyt. Hangsúlyozta: Törökország együtt fog működni az Egyesült Államokkal valamennyi terrorcsoporttal szemben a térségben. Hozzátette ugyanakkor, elfogadhatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok felhasználja a Kurd Népvédelmi Egységeket (YPG) Szíriában.

A két elnök tanácskozása előtt Trump újságíróknak röviden megjegyezte, hogy megtisztelő Erdogant vendégül látni Washingtonban, és arra számít, hogy hosszú és kemény megbeszélést folytatnak majd, amely szerinte „nagyon sikeres lesz”. „Eddig is nagyszerű volt a kapcsolatunk, és most még jobbá fogjuk tenni” – fogalmazott.

Videó a csetepatéról:

Amerika panaszt tett

Az amerikai külügyminisztérium panaszt tett a török kormánynál a washingtoni török nagykövetségnél történt erőszak miatt.

Recep Tayyip Erdogan török államfő keddi washingtoni látogatása idején ugyanis a vizit és Erdogan politikája ellen tüntetők jelentek meg a washingtoni török nagykövet rezidenciája előtt, ahol a követség biztonsági emberei támadtak nekik. Tizenegy sebesültet kellett ellátni és két embert letartóztattak. Szemtanúk korábban közölték: akkor tört ki verekedés, amikor Erdogan testőrei megtámadták a tiltakozókat. Az NBC televíziós csatorna úgy tudja, Erdogan az incidens ideje alatt az épületben tartózkodott.

A dulakodás során készült videofelvételek is arról tanúskodnak, hogy a török biztonsági szolgálat egyenruhás munkatársai – megkerülve a tüntetést biztosító amerikai rendőröket – durva erőszakkal léptek fel a tüntetők ellen. A török biztonságiak azzal védekeztek, hogy a demonstrálók „agresszívan provokálták” az Erdogan elnök üdvözlésére érkezett török-amerikaiakat, és a biztonságiaknak „önvédelemből” kellett közbelépniük.

Az amerikai rendőrség álláspontja szerint azonban az erőszak „brutális támadás volt békés protestálók ellen”. A rendőrség közleményben erősítette meg, hogy az erőszak elkövetői a nagykövetség biztonsági szolgálatának munkatársai voltak, s azt is közölte, hogy török férfi a két letartóztatott. Nem derül ki azonban, hogy az őrizetbe vettek a nagykövetség munkatársai-e, vagy török-amerikai állampolgárok. „A mi városunkban nem tűrjük az erőszakot” – nyilatkozta szerdán Peter Newsham washingtoni rendőrfőnök.

Muriel Bowser, a szövetségi főváros demokrata párti polgármestere ugyancsak nyilatkozatban ítélte el a történteket.

Az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint szerdán közleményt adott ki, amelyben leszögezte: „az erőszak soha nem megfelelő válasz a szólásszabadságra, és mi mindenütt támogatjuk az emberek jogát a szabad önkifejezésre és békés tüntetésre”. A külügyminisztérium azt is tudatta: aggodalmait „a lehető legerőteljesebb módon” kifejezésre juttatja a török kormánynál.

Reagáltak az incidensre amerikai politikusok is. A képviselőház külügyi bizottságának republikánus elnöke, Ed Royce levelet küldött Jeff Sessions igazságügyi miniszternek és Rex Tillersonnak, az amerikai diplomácia vezetőjének, mindkettőjük arra sürgetve, hogy tegyenek lépéseket az ügyben. „Világos üzenetet kell küldeni, hogy az ilyen erőszakot nem tűrjük el” – írta levelében a kaliforniai képviselő. Egyúttal sürgette az igazságügyi tárca vezetőjét, hogy a két letartóztatott török ellen emeljenek vádat, még mielőtt elhagynák az Egyesült Államokat.

Recep Tayyip Erdogan török államfő – miután a Fehér Házban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel – a kedd esti órákban a török nagykövet rezidenciájának vendége volt.

(MNO – MTI – Kuruc nyomán)

Kövess minket a Facebookon!