2018-10-04

Ujhelyi dühöng – Ne merjenek engem még egyszer hazaárulózni!

Oszd meg másokkal is!

Megmosolyogtató volt látni, ahogy Kunhalmi Ágnes, mint egy bólogató műkutya az autó hátsó szélvédője alatt helyesel Ujhelyi István felszólalásához a parlamentben, amelyet a Sargentini-jelentés visszautasításáról szóló országgyűlési határozat általános vitájában mondott el. Érdemes volt hallgatni Ujhelyit, akiről nem is oly régen mind szélesebb körben terjedő becenevén, Újhülyeként emlékeztünk meg, korábbi nyilatkozataival szembesítve későbbi hazugságait.

Mindig is tudtuk, hogy Ujhelyi maga a két lábon járó moral insanity, az erkölcsi elmezavar és beszámíthatatlanság, a morális gátlások teljes hiányának büszke képviselője. Erre friss parlamenti felszólalása is pregnáns példát mutatott.

A következőkben megpróbálom bemutatni, Ujhelyi milyen technikával hazudik.  Hogy próbálja teátrális előadásmóddal elhitetni, hogy ő bizony igenis hazafi, ugyanazt képviseli, amit a hárommillió választópolgár által támogatott Fidesz, miközben egy gondolatsoron belül sem mulaszt el jó mélyen benyalni a szűk, senki által meg nem választott európai elit ma még fehérlő farpofái közé.   1. Első állítás:Ne merjék nekem még egyszer azt mondani, hogy én hazaáruló lennék azért, mert védem a magyar társadalom jogait.” Húha, fül-farok máris behúzva! Majd elmondja, ahogy a posztkomcsi-libsik mindent előírnak, mi hogy legyen, mi hogy helyes, hogy szerinte ki a hazafi. Hárommillió magyarnak nem kellett elmondani, tudta magától. Mindegy, Ujhelyi azért elmondja. Második állítás: „Az a hazafi, aki érti, hogy a magyar nemzet jövőjét egy egységes és erős Európai Unióban találhatjuk csak meg.” De jó, hogy mondod, Pista! Szerinte tehát a hazafi az, aki hazája helyett a migránspárti Európában találja meg a nemzet jövőjét. Bravó! Hogy ez eddig nem jutott a magyarok eszébe? Még egy gyöngyszem: 2. Első állítás: „Nem támogatom az illegális bevándorlást, mert nem lehet a magyar haza érdeke, hogy illegális bevándorlók tízezrei, százezrei, milliói költözzenek be hozzánk”. Második állítás: „Az egy más kérdés, hogy nincs ilyenről szó jelenleg.” Jelenleg, húzza alá nyomatékosan. Azért jelenleg, mert Orbán Viktor – igaz hazafi módjára – 2015 óta folyamatosan ellenáll. Azért büntetik Magyarországot, például az Ujhelyi által büszkén, egyben csalárd módon megszavazott Sargentini-jelentéssel is, mert a nyakunkba akarják ültetni a migránsokat, amit a magyarok elutasítanak. Újhülye persze nem utasít el semmit, csak szavakban delirál róla, miközben tettei az ellenkező irányba mutatnak. 3. példa. Első állítás: „Nyilatkozom arról, hogy meg kell védeni a magyar határokat és benne az uniós határokat.” Második állítás:Támogatni fogok minden olyan javaslatot, amely a Frontex költségvetését növeli, amely a közös határvédelem erősítését szolgálja anélkül, hogy át akarnám adni a magyar határőrizet jogát bárki másnak.” Az erkölcsi gátlástalanság itt az utolsó félmondatban rejlik. Nem azt mondja Ujhelyi, hogy a Frontex jogainak kiterjesztése a nemzeti szuverenitás egy részének az átadásával jár, amihez soha nem járulna hozzá. Ez tiszta beszéd lenne. Inkább elhallgatja, hogy a Frontex megerősítése és a nemzeti szuverenitás határőrizeti részének átadása egy csomagban értendő. Hadd jöjjön ide minden migráns, akit a Frontex beenged!

Szívből örülök, hogy Ujhelyit nagyon zavarja, hogy az emberek hazaárulónak tartják, megvetik. Hiába bizonygatja teátrális nagyhangúsággal hazafiságát, a fenti példák mutatják, hogy Újhülye mindig átesik a kettős mércén, megbukik a szavak és a tettek ellentmondásain. Így elvtársain, a bólogató kiskutyákon kívül senki nem hisz neki. Pedig cselekedhetne éppen másképp is. Ahogy Gajdics Ottó helyesen mondta az Angard szerdai adásában, a hazaáruló is szeretheti a hazáját, csak szolgálni nem tudja. Ha ez így van, márpedig így van, akkor Ujhelyi viselje csak el, hogy a magyarok milliói hazaárulózzák.

Leander Blog

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!