2018-08-10

Trump: űrhaderő, előre!

Oszd meg másokkal is!

“Elérkezett az ideje, hogy felállítsuk az Egyesült Államok űrhaderejét” – hangsúlyozta a védelmi minisztériumban mondott csütörtöki beszédében Mike Pence amerikai alelnök, ahol vázolta a Donald Trump által korábban már meghirdetett amerikai űrhaderő-programot. Az amerikai alelnök az Egyesült Államok konkrétan meg nem nevezett potenciális ellenségeinek tevékenységére hivatkozva kijelentette: „az Egyesült Államok ezen a téren növekvő fenyegetettséggel néz szembe”.


Illusztráció: New York Post

„Ez lesz az amerikai fölény következő és természetes lépése” – hangsúlyozta Pence. Hozzátette: az önálló haderőnemként létrehozandó űrhaderő az amerikai haderő jelentős átszervezését igényli, és kétpárti támogatással elfogadott pótlólagos erőforrásokra lesz hozzá szükség.

Elismerve az új haderőnem kialakításával járó nehézségeket, az alelnök bejelentette: a Pentagonon (védelmi minisztériumon) belül az űrhadviselésért felelős helyettes államtitkári posztot hoznak létre, és a haderőnemet természetszerűleg új főparancsnokság irányítja majd. Az új helyettes államtitkár Pence szerint nem katona, hanem civil lesz, és már a kezdetektől felügyeli a haderőnem kiépítését.

Donald Trump elnök június közepén, az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán rendelte el a Pentagonnak az űrhaderő létrehozását. Elnöki utasítást írt alá erről, amelyben így fogalmazott: a Pentagonnak „azonnali hatállyal meg kell indítania a világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot”.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...


Illusztráció: Sarah Rogers/The Daily Beast

Az elnök akkor hangsúlyozta, hogy „nem elégséges a puszta amerikai jelenlét a világűrben, hanem amerikai dominanciára van szükség”. Trump egyébként már korábban is jelezte, hogy szükségesnek tartaná egy új, immár a a hatodik haderőnem létrehozását, mint ahogyan a kongresszusban is időről-időre felmerült ez a téma.

Amerikai lapértesülések szerint a Fehér Ház már az elnöki rendelet aláírása után egyeztetéseket kezdett a nemzetbiztonságért felelős vezetőkkel és – a The Washington Post című lap információi szerint – 2018 végéig létre is hozzák az űrhaderő főparancsnokságát, amelynek vezetésével egy négycsillagos tábornokot bíznak meg. Június óta a Pentagonban is folynak az új haderőnem előkészítési munkálatai: szakembereket toboroznak elsősorban katonai területről, már kialakították a beszerzési irodát, amely a többi között műholdakat vásárol és gondoskodik az új technológiákról is.

Pence alelnök beszédének elhangzása után Donald Trump Twitter-bejegyzést tett közzé „űrhaderő, előre!” szavakkal, és a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának két tagja is dicsérte a kezdeményezést.

Mike Rogers alabamai republikánus és Jim Cooper, Tennessee demokrata párti képviselője leszögezte: az űrhaderő létrehozása „biztonságosabb és erősebb Amerikát eredményez majd”. Közös közleményében a két politikus hangsúlyozta: „évek óta figyelmeztettünk arra, hogy szükség van űrvédelmünkre és hatékonyabb űrbeli rendszerek kifejlesztésére”.

(MTI, Kuruc)

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!