2017-06-03

Több száz migránst pateroltak ki az athéni reptérről

Több mint hatvanezer illegális bevándorló tartózkodik jelenleg Görögországban.

A görög rendőrség pénteken körülbelül félezer migránst szállított el a használaton kívüli ellinikoni repülőtérről.

A bevándorlásügyi minisztérium munkatársai két hete tájékoztatták a migránsokat arról, hogy el kell hagyniuk a korábbi repülőtér területét, ugyanis az állam által felépített otthonokba kell majd költözniük, melyeket a főváros közelében húztak fel.

Végül különösebb rendbontás nélkül sikerült pénteken elszállítani a bevándorlók egy részét, akiket végül Oinofyta, Theves és Derveni városokba helyeztek el. A balkáni útvonal lezárásával rekedtek Görögországban a bevándorlók, akik közül kétezren telepedtek le az addig elhagyatott légikikötőben 2016 tavaszán.

Korábban több bevándorló is elhagyta a repteret, mivel szerintük nem voltak megfelelőek az állapotok, többen környező migránstáborokba utaztak, azonban a többségük a reptéren maradt.

Petros Konstantinou, az AMNA görög hírügynökségnek elmondta, hogy 25 család tagadta meg, hogy elszállítsák őket, mivel mindenképpen a fővárosban akartak maradni. A minisztérium adatai szerint körülbelül hatvanezer migráns tartózkodik jelenleg Görögországban, akiknek az elszállásolása mindennapos gondot okoz az amúgy is rossz gazdasági helyzetben lévő országnak.

888 nyomán

Kövess minket a Facebookon!