2018-10-11

Több mint 40 el­tit­kolt mig­ráns bűn­cse­lek­mény Spa­nyol­or­szág­ban, csak szep­tem­ber­ben

Oszd meg másokkal is!

A lis­tá­ban sze­replő ese­tek döntő több­sé­gé­ről a spa­nyol sajtó nem írt egy szót sem… A bűn­cse­lek­mé­nyek­ről egy spa­nyol hon­lap szá­molt be.

Udo Ulfkotte könyvei óta tudjuk, hogyan működik a német sajtó. De úgy tűnik, hogy – legalábbis bevándorló-ügyben – sem a svéd, sem a spanyol sajtó nem különb, hogy más országokról ne essék szó. Még szerencse, hogy minden egyes országban megjelentek azok a honlapok, amelyek betöltik ezt az űrt.

Egy spanyol honlap most közzétette azoknak a szeptemberi bűncselekményeknek a napi listáját, amelyek nem vagy csak részben jelentek meg a szocialista kormány “független” sajtójában.

Itt van például a szeptember elsejei nap és három hír, amelyekről azóta sem hallhattunk:

  • egy marokkói elvágta egy lány torkát Palma de Mallorcán
  • egy másik marokkói egy 5 éves kislányt használt élő pajzsként egy utcai verekedésben Lanzarote szigetén
  • egy harmadik megkéselt egy 19 éves férfit Oviedóban.

Ugrunk néhány napot. Szeptember 5-én nemi erőszak kísérlete Alacorcónban. Szeptember 8-án két migráns kirabolt egy autószerelőt.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

Három nappal később egy marokkói és egy algériai bevándorló 1000 eurót rabolt egy spanyol polgártól. 13-án Reus városában egy szenegáli megtámadott egy kutyát, de az leharapta a péniszét…

A hónap közepén letartóztattak egy algériait, aki megtámadott egy lányt Zaragozában. Ugyanazon a napon letartóztattak két marokkóit, akik Murciában négy lakást raboltak ki. Szeptember 17-én három marokkói megtámadott 2 lányt egy valenciai parkban. Egy nappal később egy guineai bevándorló megtámadott két idős asszonyt Pamplonában. 19-én két marokkói kirabolt egy házat Granadában. Két napra rá egy algériai brutálisan megvert egy 92 éves nénit és az 52 éves lányát Gironában.

Egy nappal később Tenerifén egy marokkói megpróbált megerőszakolni egy nőt, majd, mivel ez nem sikerült neki, megverte. Ugyanazon a napon

Tarragonában két migráns megerőszakolt egy 16 éves turistát. 24-én több marokkói megtámadott egy 17 éves lányt. Ugyanazon a napon egy 42 éves marokkói megtámadott Murciában egy 15 éves lányt, majd még hármat.

25-én azért tartóztattak le három marokkóit, mert lakásokat raboltak ki Alicante, Murcia, Almeria és Granada városokban. Végül szeptember 29-én egy marokkói férfi több napon keresztül megerőszakolt és megvert egy nőt Huelvában. 30-án pedig egy nigériai “jós” önkielégítést végzett arra a nőre, aki jósoltatni ment hozzá…

Akinek ennyi nem elég, olvassa el a teljes cikket, mert sokat kihagytunk belőle…

Forrás: Voiceofeurope/Casoaislado

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!