2017-12-06

Titokban megszavazták: Gyurcsányék javára is visszaléphetnek az LMP jelöltjei!

Oszd meg másokkal is!

Bár a híradásokba nem került be, s a párt politikusai sem nyilatkoztak róla senkinek: drámai válság kezdetét jelzi, ami az LMP hétvégi kongresszusán történt. A PestiSrácok.hu LMP-s forrásokból megtudta: két előterjesztés is a küldöttek elé került. Az egyik a párt önállóságának megerősítését célozta – a másik viszont azt, hogy a jelöltek visszaléphessenek más indulók javára. A kongresszus végül az utóbbit fogadta el, így megnyílt az út az ellenzéki pártokkal való koordinált jelöltállítás előtt. A balliberális pártok 2010 óta – kisebb megszakításokkal – ostromolták az LMP-t, hogy adja be a derekát, fogjon velük össze. Most úgy tűnik, elhárult egy komoly akadály ez elől…

Az LMP hétvégi, kecskeméti kongresszusa nem volt sajtónyilvános, és hogy mi történt az Aranyhomok Szállodában zárt ajtók mögött, arról nagyjából annyit lehetett tudni, amennyit Szél Bernadett társelnök az utána tartott sajtótájékoztatón elmondott. Elárulta például, hogy szövetségre léptek Gémesi György pártjával, az Új Kezdettel. Továbbá az MTI tudósítása szerint azt is közölte: nem tekintik lezártnak a két párt szövetségét, együtt tudnak működni mindazon pártokkal, közösségekkel és emberekkel, akik a kormányváltáson túl „korszakváltásban” is érdekeltek Magyarországon. Ez utóbbi mondat már sokakat elgondolkodtathat, hiszen közismert, hogy az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusa határozatban rögzítette: önállóan indulnak a következő választásokon. Ettől eltérni csak akkor lehet, ha a kongresszus minősített többséggel úgy dönt. Most, Gémesi pártja esetében egyhangú szavazással döntöttek a szövetségkötésről. Arról viszont szó sem volt, hogy később más pártokkal (akár „korszakváltókkal”, akár „nem korszakváltókkal”) összebútoroznának. Erről elvileg nem döntött a párt küldöttgyűlése.

  • Igen ám, csakhogy született egy másik, eddig titkolt döntés, amely megágyaz a koordinált jelöltállításnak, így az ellenzéki pártokkal való bújtatott szövetségkötésnek is tekinthető.

De haladjunk sorjában! LMP-s forrásaink szerint először Csárdi Antal, a párt fővárosi képviselője terjesztett egy javaslatot a kongresszus elé, amely azt tartalmazta, hogy a 2018-as választás urnazárásakor is 106 képviselőjelöltje legyen az LMP-nek. Vagyis kizárta volna a jelöltek mások javára való visszalép(tet)ésének lehetőségét. E javaslatot aláírta például Ungár Péter elnökségi tag, Ikotity István parlamenti képviselő, Vida Attila volt elnökségi titkár vagy például Schiffer András korábbi társelnök. Ám a párt önálló indulását megerősítő előterjesztést még csak napirendre sem vették, néhány szavazat hiányzott hozzá.

Ezután viszont az elnökség benyújtott egy másik javaslatot a jelöltállítási szabályok módosítására. Ez négy feltétel külön-külön fennállása esetén lehetővé teszi az aspiránsok visszaléptetését. Ebből három technikai jellegű, a negyedik viszont valahogy úgy szól: ha a párt szövetségi politikája ezt megkívánja. Ez a kritérium gyakorlatilag bármilyen helyzetben érvényesíthető lesz, ha a vezetésnek úgy tartja kedve. Ezt a javaslatot pedig nemcsak napirendre tűzte, de el is fogadta a kongresszus. A támogatók között volt Hadházy Ákos társelnök, Schmuck Erzsébet (a Medgyessy-kormány helyettes államtitkára), Ábrahám Júlia, sőt furcsa mód Ungár Péter is, aki a Csárdi-féle, ezzel ellentétes javaslatot is támogatta. Mindez azt jelenti, hogy az LMP jelöltjeit jövőre minden különösebb indoklás nélkül vissza lehet majd léptetni, s ezzel megnyílik az út a koordinált jelöltállítás előtt.

Az önállóságpártiakat hátrazavarták a vokálba

Mint azt az Origo megírta, az LMP országos listájának első tíz (jó eséllyel bejutó) helyén nagy változások történtek 2014-hez képest. Nincs ott a tízben Gerstmár Ferenc veszprémi képviselő, egyben az LMP belügyi kabinetvezetője, a zöldek médiaalapítványának az elnöke és Moldován László erzsébetvárosi önkormányzati képviselő. Ám portálunk forrásai szerint náluk is érdekesebb a következő politikusok hátrasorolása:

  • 17. Csárdi Antal,
  • 27. Komlósi Csaba elnökségi tag,
  • 28. Jancsó Andrea elnökségi tag, ferencvárosi önkormányzati képviselő (aki ezután bejelentette, kilép a pártból).

A PestiSrácok.hu forrásai szerint nyilvánvaló, hogy az önálló LMP-ben gondolkodó politikusokat szorították háttérbe – az ellenzéki összefogást egyre nyíltabban szorgalmazókkal szemben. Aki az egybites, „bárki jobb, mint Orbán” sémában gondolkodik, az azt hiheti, ez hatalmas lépés a Fidesz-kormány leváltására. Forrásaink viszont biztosak benne: „amit nyernek a réven, azt elveszítik a vámon”. Lehet, hogy egy esetleges koordinált jelöltállítással néhány billegő körzetet megnyerhet az ellenzék, ám odalesz a párt nyolc éve épített független imidzse, és soha többet nem fogják tudni magukról lemosni, hogy segítettek Gyurcsányéknak meg a szocialistáknak. És az is valószínű, hogy az esetleges visszalépések miatt sokan elpártolnának az LMP-től – mondták egybehangzóan forrásaink.

Bajnai mint ötletgazda?

Roppant különös, hogy Szél Bernadett most pont azt a „korszakváltó pártok”-szlogent porolta le, amit Bajnai Gordon (talán amerikai ihletésre?) 2013-ban Magyarországra importált. Bukásáig Bajnai is folyton korszakváltást ígért, és a bábáskodásával gründolt pártnak sem véletlenül adták azt a nevet: Együtt – a Korszakváltók Pártja. Bajnainak köszönhetően tehát van egy igen kellemetlen bukéja a „korszakváltás” szónak. A hétvégi kongresszusi döntések fényében viszont nemcsak bukéja, hanem szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a pártvezetés pont ezzel a szlogennel fut neki a választásnak…

PS nyomán

Kövess minket a Facebookon!