2018-02-11

Terrortámadás? Lezuhant egy orosz utasszállító repülőgép Moszkva közelében – az utasoknak esélyük sem volt

Oszd meg másokkal is!

Az Interfax hírügynökség egyik forrása szerint lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel.

Egybehangzó sajtójelentések szerint a Ramenszkojei járásban bekövetkezett szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. A repülőgép a helyszínen készült videofelvételek tanúsága szerint darabokra tört.

A katasztrófa okának megállapítására a kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) központi apparátusa indított vizsgálatot. A meteorológiai szolgálat szerint az időjárási feltételek kedvezőek voltak, ezért nem idézhették elő a balesetet. Szemtanúk szerint a gép kigyulladt a levegőben, a roncsdarabok nagy területen szóródtak szét. Egyelőre nem tudni mi okozhatta a tüzet vagy robbanást a fedélzeten.

Az An-148-as gép, amely az Urál hegységtől délre fekvő Orszkba indult, a főváros domogyedovói repülőteréről való felszállás után néhány perccel tűnt el a radarok képernyőiről. Fedélzetén 65 utas és hatfőnyi személyzet tartózkodott.

Makszim Szokolov közlekedési miniszter a baleset helyszínére utazott.

Az MTI szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és a szerencsétlenség miatt elhalasztotta Szaranszkba tervezett belföldi útját.

A légitársaság bázisa Moszkvától 840 kilométerre található, 2015-ben eltiltották a céget a nemzetközi járatok indításától, miután egy rajtaütésszerű vizsgálatnál ismeretlen embereket is találtak a pilótafülkében. A légitársaság fellebbezést nyújtott be a tilalom ellen, és megváltoztatta vezérelveit, aminek köszönhetően 2016-ban folytathatták az internacionális járatok indítását.

A légitársaság gépei főként orosz városok között közlekednek, de örmény és grúz úti céljaik is vannak.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Origo, 888, MTI nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!