2018-06-11

Szegeden fogadnának be menekülteket? Az óvónőket már érzékenyítik a menekült gyerekekre

Oszd meg másokkal is!

Nem akármilyen információk láttak napvilágot.

Nem akármilyen információk birtokába jutottak egyes médiumok. ha igazak a levelek és a napvilágra került dokumentumok, melyek egy az egyben hitelesnek tűnnek, akkor Szegeden már elkezdődött valami, ami egyenesen elborzasztó.

Ott ugyanis érzékenyíteni kezdték az óvónőket a mgiráns gyerekekre.

Egy májusi keltezésű hivatalos levélből úgy tűnik, a tárgyban korábban is furcsákat nyilatkozó Botka László által vezetett Szeged városa készül migránsok befogadására.

Az önkormányat Humán Közszolgáltatási Irodája által a város óvodáit irányító igazgatóságnak küldött levél arról szól, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a Soros-féle Menedék Egyesület közreműködésével tart érzékenyítő tréninget helyi óvónők számára.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés megnevezés már önmagában árulkodó, és egyértelműen arra utal, hogy bevándorló gyerekek befogadására, elhelyezésére készülhet az önkormányzat.

A polgármesteri hivatal irodavezetője által „jógyakorlatnak” (lásd: a liberális „civil” mozgalmárok „jóemberkedése”) nevezett, június 11-12. és szeptember 20-21. között tartandó tréning ráadásul a levél tanúsága szerint egy projekt következő fontos eleme.

Külön érdekes és egyben elgondolkodtató az, hogy a képviselőtestületet megkerülve scak úgy, ingyenesen adták bérbe a menekültek megsegítéséhez köthető szervezetnek ezt a városi tulajdonú épületet.

Mindezt ráadásul úgy, hogy korábban egy egyházi iskola is létesülhetett volna ott, de azt csak több millió forintért adták volna bérbe, amit nem tudtak kifizetni a pályázók.

Különleges erők vannak tehát Magyraország határain belül.

Ezért kell kifejezetten résen lennie a magyar kormánynak, és sokak véleménye szerint ezért kell a Stop Soros csomagnak is érvénybe lépnie.

Hazánk ugyanis komoly támadás alatt áll. Olyan támadás alatt, amivel szemben szigorral kell fellépnünk, különben a migrációs nyomás maga alá temeti hazánkat és a magyar embereket.

A Világ Titkai nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!