2018-09-14

Sargentini írásban tett hűségesküt Sorosnak

Oszd meg másokkal is!

Újabb, perdöntő bizonyíték került elő arról, hogy Judith Sargentini Soros György embere. A holland zöldpárti politikus írásban tett ígéretet arra, hogy a bevándorláspárti spekuláns szervezetének érdekeit szolgálja az Európai Unióban.

Bárki számára fellelhető az interneten az az együttműködési megállapodás, ami Judith Sargentini és a Soroshoz köthető szervezet, a Transparency International Nederland között jött létre még 2014-ben.

A Soros-szervezet és Sargentini között tehát évek óta tartanak az egyeztetések, és az álcivil szervezet kívánságai szerint jár el az EU-ban.

A szerződés tartalmazza, hogy Soros szervezete nyilvántartja azokat a képviselőket, akik aláírtak nekik, és az EU-ban az ő iránymutatásaik szerint cselekednek.

Korábban is egyértelmű volt, hogy Sargentini szorosan összefonódott a Soros-szervezetekkel. Mint arról korábban beszámoltunk,

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

a jelentés elfogadása előtt találkozott a Helsinki Bizottság magyar tagjával, Pardavi Mártával, aki egyben a PILnet (Public Interest Law Institute ) Alapítványnak kuratóriumi tagja is, amelynek a támogatói között szerepel a szintén Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapítványa, a Freidrich Ebert Stiftung.

A találkozón részt vett Jade Tenwick is, aki pedig a migránsokat segítő brüsszeli álcivil szervezet, az SB OverSeas munkatársa. Ennek a szervezetnek a partnerei között szerepel a PICUM nevű sorosista csoportosulás, ami azokat a migránsokat segíti, akik papírok nélkül érkeznek.

A jelentés megszavazása után pedig mind a Társaság a Szabadságjogokért, mind az Amnesty International Magyarország és a Helsinki Bizottság is kiállt Sargentini mellett a Facebookon, és üdvözölték az EP döntését.

Nem volt meglepő, kik szavaztak a jelentés mellett

A plenáris ülésen ugyan nem sokan vettek részt, de akik felszólaltak, többségében hazánk ellen szólaltak fel. Nem meglepő, hogy kik is voltak azok, akik Magyarországot támadták. Cécile Kashetu Kyenge és Anna Maria Corazza Bildt 2015-ben együtt voltak Olaszországban Judith Sargentinivel, ahol az illegális bevándorlók hajóit várták. Kyenge egyébként korábban úgy fogalmazott a migrációval kapcsolatban, hogy:
Globális jelenségről van ugyanis szó, amiről régóta halljuk, hogy mekkora probléma, de szerintem nem problémáról van szó, hanem egy természetes jelenségről.

A Soros-Sargentini jelentés bizonyította, hogy Judith Sargentini teljesítette a megbízását, amit Sorostól és szervezeteitől kapott.

Origo nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!