2017-10-29

Rendkívüli: Észak-Korea eltörli Amerikát a Föld színéről!

Oszd meg másokkal is!

Az Egyesült Államok megsemmisül egy nukleáris háborúban, mielőtt a világ vége elkezdődik

Egy amerikai lelkész, Greg Laurie úgy gondolja, hogy, hogy az USA ténylegesen megsemmisülhet, és valamilyen szinte vele együtt az ismert világ is.

Minderre nem akármiből jött rá az elmondása szerint: a Bibliában lelt rá a pontos utalásokra.

A Bibliának a Jelenések könyve része foglalkozik kifejezetten az emberiség jövőjével, és a végidőkkel, amikor a világ véget ér, és a félelmetes bíró eljön ítélni élőket és holtakat.

Ezen szövegek azonban magukon viselnek egy közös vonást: nem beszélnek egyetlen komolyabb szuperhatalomról sem.

Szerinte ez csakis azért lehet, mert a végidők időszakában az Egyesült Államok már nem létezik, legalábbis abban a formában biztosan nem, ahogyan ma ismerjük.

“Itt van, ami aggaszt engem. Nem találjuk az uralkodó szuperhatalmat a Föld térképén sehol. Más nemzetek jelennek meg. Szóval, hol van Amerika? Imádkozzunk, mert nem vagyunk a képen, mert valamilyen nukleáris konfliktusban vagyunk.” – mesélte aggódva.

Aggodalma talán nem is alaptalan más összeesküvéselmélet hívők és papok, lelkészek szerint sem.

Komoly baj lehet a jelenlegi helyzetből, ez vezethet majd el ugyanis oda, hogy az USA teljesne megsemmisül.

Az a nemzet, amely a nukleáris fenyegetettséget jelent leginkább az Egyesült Államokra, az Észak-Korea. De ahogy Laurie lelkész rámutat, nem említik Kim Jong-Un nemzetét sem -, de Iránról beszél, amely segíti Észak-Koreát a lelkész szerint.

Észak-Korea már elég régóta fenyegeti a világot nukleáris csapással, és ez egy fordulóponthoz, végső szakadékhoz sodorhatja a világpolitikát, és a nemeztek egymáshoz való viszonyát, ami egy harmadik, egyben utolsó, nagyon durva világháborút szülne.

A két nemzet – Amerika és Észak-Korea – komoly kényszerítőzéseket küld egymásnak nap mint nap a világsajtóban, és már mozgósították haderejüket.

Sőt, megelőző katonai csapásokról is volt már szó Amerika részéről, ami egyes elemzők szerint már önmagában kirobbantaná a harmadik világháborút…

A Világ Titikai nyomán

Kövess minket a Facebookon!