2019-03-14

Putyin újra Budapestre jön, mert szereti..

A Facebook cenzúrázza a jobboldali híreket! Egy MEGOSZTÁSSAL Te is segíthetsz ezt megváltoztatni!

Oroszországgal teljesen transzparens az együttműködésünk. Minden évben van egy magas szintű találkozó, a külügyminiszterek rendszeres kapcsolattartása mellett. Tavaly Orbán Viktor miniszterelnök járt Moszkvában, idén Budapesten lesz a találkozó. Ennek az időpontjáról még egyeztetünk, valamikor a második félévben kerül majd erre sor – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Mfor.hu-nak adott interjúban.

Sok német vállalattal tárgyaltam az elmúlt időszakban, és soha nem vetettek fel olyan politikai kérdést, ami a beruházási döntésüket befolyásolta volna – mondta a minisztere a portálnak.

Szavai szerint a magyarországi döntésekre oly módon szoktak rákérdezni, hogy azoknak milyen gazdaságpolitikai kihatásaik vannak, a munkára rakodó adóterhek folyamatos csökkentése például kifejezetten érdekli őket. De semmilyen más aspektusban nem kerülnek elő a magyar-német bilaterális kérdések.

További német befektetések vannak a csőben: 18 potenciális német beruházásról van szó, mindegyik esetében versenyhelyzetben vagyunk. A beruházókkal a kormány nevében a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tárgyal az esetlegesen nyújtandó készpénztámogatásról. Alapvetően az autóiparban és a szolgáltató központok ágazatában várható friss tőke – sorolta a jó híreket Szijjártó Péter. A beruházások 15 és a 100 milliárd forint között mozognak.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint főként már Magyarországon jelen lévő, termelő vagy kutatásfejlesztésben érdekelt cégek portfólióbővítéséről vagy kapacitásnöveléséről van szó: nNyolcvan százalékban itt működő vállalatok újrabefektetéseiről tárgyalnak.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A HIPA-nak pedig további javaslatai vannak a versenyképesség és a beruházás-ösztönzési képességek javítására, ezeket hamarosan a kormány elé terjesztik.

Tavaly 1380 milliárd forintnyi (4,2 milliárd euró) beruházás érkezett a HIPA-n keresztül az országba, miközben a megkötött egyedi kormánydöntéses szerződések 135 milliárd forintról szóltak.

Napi.hu nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...