2017-05-19

Orbán: Európa nem Brüsszel, Európa az Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma

Oszd meg másokkal is!

Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy “Soros-jelentésről” van szó. A miniszterelnök szokásos pénteki a Kossuth rádió 180perc című műsorának adott interjújában kitért arra is, hogy a gazdasági növekedés tekinteetében az 5 százalék fölötti sáv a cél, ennek elérésére azonban csak 2020-ra lát esélyt. Ezek mellett szeretné, ha a magyar nemzet 2030-ra képes lenne magát reprodukálni, amihez véleménye szerint sok eszközre van szükség: családtámogatásra, a munkavállalás könnyítésére és az oktatási rendszer átalakítására. De előbb „meg kell védeni” a jövő évi választáson a béremelésekre és az alacsony adókra épülő, jelenlegi gazdaságpolitikát – szögezte le.

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 című műsorában azt mondta, a Magyarországot érő támadások mögött a migráció áll, létezik ugyanis egy olyan európai érdekközösség, amelynek célja évi több százezer idegen behozatala Európába. Ennek a gondolatnak az “atyamestere”, részben finanszírozója, szervezője Soros György – tette hozzá, úgy fogalmazva: a “Soros-féle csapatok” Brüsszelben elszántak. Orbán Viktor lehangolónak nevezte, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól. A miniszterelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett.

A mostani határozatot elolvasva az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen”

– fogalmazott, példaként megemlítve a dokumentumnak a röszkei szír zavargóról szóló részét, amely szerint ezt az embert “tíz év börtönbüntetésre ítélték pusztán azért, mert a feszültségek oldására megafont használt, és három tárgyat hajított a határőrökre”.

Valójában arról a szír emberről van szó, aki “át akarta törni a kerítést a röszkei zavargásoknál, megafonnal lázította az embereket, és megtámadta a rendőröket”

– mondta a miniszterelnök, úgy értékelve mindezt: a “Soros-féle csapatok” Brüsszelben rendkívül elszántak, az abszurditástól sem riadnak vissza. Orbán Viktort megkérdezték Manfred Weber európai néppárti frakcióvezető szavairól, miszerint a labda a magyar miniszterelnök térfelén pattog, ha megfelelően reagál, csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek. A kormányfő ezt úgy kommentálta: Kínában ilyet sosem mondanak, ez jól mutatja, hogy eltorzult az európai politika. Lehangolónak nevezte ezt az attitűdöt, azt, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól, azt, hogy Brüsszelben bárki – pártállástól függetlenül – megmondja egy tagállamnak, hogyan kell viselkednie.

“Európa lényege nem Brüsszelben van, hanem a tagállamokban. Európa nem Brüsszel, Európa az Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma”

– fogalmazott. A miniszterelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett, “mi akarjuk megmondani, kikkel éljünk együtt és kikkel nem”. A brüsszeli támadások nem térítik el a kormányt a céljaitól, Magyarország ezután is a saját útját fogja járni – jelentette ki, közölve: az energiaárak és az adók megállapításának jogát sem adja át a kabinet Brüsszelnek. Kiemelte: az is egy európai álláspont, hogy ne változtassuk meg a létező hatáskör- és jogmegosztást, amit “közösen építettünk ki”. Orbán Viktor végül azt mondta: Magyarország részt vesz a vitarendezési eljárásban, és “elmegyünk a falig”, ha kell, a bírósági eljárás végéig. Arra a felvetésre, hogy mi következik, ha a bíróság szerint törvényt kell módosítania Magyarországnak, a kormányfő úgy reagált: ebben az esetben azt végre kell hajtani, de hogy “a végrehajtás pontosan mit takar (…), az majd egy következő küzdelem lesz”.

A jövő évi választáson meg kell védeni a béremelésekre és az alacsony adókra épülő gazdaságpolitikát, és ha ez sikerül, 2020 körül a magyar gazdasági növekedés elérheti az 5 százalék fölötti tartományt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Pesti Srácok nyomán

Kövess minket a Facebookon!