2018-03-21

Öngyilkos merénylő robbantott a texasi Austinban

Oszd meg másokkal is!

Újabb robbanás történt kedden a texasi fővárosban, Austinban, legalább egy ember megsebesült. A harmincas éveiben lévő sebesültet, akinek állapotát súlyosnak mondták, azonnal kórházba szállították.

Frissítés: A merénylő felrobbantotta magát és meghalt, miközben a hatóságok megpróbálták őrizetbe venni – közölte szerdán Brian Manley, Austin rendőrfőkapitánya.

A rendőrség tájékoztatása szerint nem csomagban elhelyezett bomba robbant, hanem “valamilyen gyúlékony anyag”, amelyet egy bolt mellett az úton helyeztek el. A hatóságok Twitteren közölték ugyanakkor, hogy úgy tűnik, ez utóbbi eset nincs kapcsolatban a korábbiakkal.

Kedden egyébként ez volt a második, az elmúlt tizenkilenc napban pedig a hatodik robbantás a térségben. Keddre virradóra a San Antonióhoz közeli Schertz városkában egy csomagban elhelyezett bomba robbant a helyi postahivatal mellett, kedden délután pedig az austini nemzetközi repülőtérhez közel találtak gyanús csomagot, az azonban nem robbant fel.

Brutális belföldi terror

A robbantássorozat hátterét a texasi fővárosban és környékén jelenleg mintegy 500 nyomozó – köztük a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) mintegy száz szakembere – próbálja felderíteni. Bár a hatóságok magas, hat számjegyű jutalmat tűztek ki annak, aki valamiféle információval tud szolgálni, a nyomozás sajtójelentések szerint egy helyben topog. A nyomozók feltételezése szerint a robbantások összefügghetnek egymással. Az első három esetben a robbanószert tartalmazó csomagot lakóházak ajtajánál helyezték el, az áldozatok afroamerikaiak voltak, ezért felmerült a gyanú, hogy a merényleteknek rasszista indítékuk lehet. Ezt a gyanút a későbbi merényletek nem erősítették meg, elemzők legújabb feltevései szerint “belföldi terrorizmusról” lehet szó.

A kamerák felvehették

Michael McCaul texasi képviselő, a képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke újságíróknak elmondta: Schertzben a posta megfigyelő kamerái mindent rögzítettek, így előfordulhat, hogy az elkövető is látható a felvételeken. Ezeket az FBI vizsgálja.

Origo, MTI nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!