2014-10-25

Olasz apácákat erőszakoltak halálra a feketék Fekete-Afrikában, egyiküket le is fejezték közben

Amikor múlt vasárnap délután a hetvenkilenc esztendős Bernadetta Boggian nővér, a Xavéri Szent Ferencről elnevezett, pármai székhelyű rend tagja azzal hívta föl a férfi misszionáriusokkal alig negyven méterre lakó Mario Pulcini atyát, hogy két idős rendtársnője brutálisan megerőszakolt és meggyilkolt holttestére bukkant a zárdában, nem hitte volna, hogy kilenc órával később maga is ugyanerre a sorsra jut. Azazhogy az éjfél utáni látogatók őt még le is fejezték. Az eset Burundi fővárosában, Bujumburában történt. A Kongóból hét évvel korábban ide helyezett öreg olasz apáca – aki rendtársaival többek között feleségverés áldozatain való segítésnek szentelte hosszú életét a sötét kontinens szívében – levelében így írt egy esztendeje:

“Pályám ezen pontján tovább folytatom afrikai testvéreink szolgálatát, megpróbálva szeretetben, egyszerűségben és örömben élni…”

Ferenc pápa az eset fölötti “mély szomorúságát” a tertullianusi “semen est sanguis christianorum” (teljes értelmezése szerint: “a krisztiánus mártírok vére elvetett magként termékenyíti meg az Üdvtörténetet”) megállapítást félretolva, a következő szavakban juttatta kifejezésre: a nővérek “kiontott vérének a remény magvaként kell munkálkodnia abban, hogy a különböző népek között valódi testvériesség épüljön ki”.

The Daily Beast – Harcunk.info nyomán

Kövess minket a Facebookon!