2018-01-11

Németországban háromból egy muszlim diák harcolna és meghalna a vallásáért

Oszd meg másokkal is!

Vészjósló adatok egy tanulmányból.

Christian Pfeiffer kriminológus mutatta be az új tanulmányt, amit a belügyminisztérium számára készített. A kutatás szerint az alsó-szászországi német muszlim diákok 30 százaléka harcolna, valamint az életét is kockára tenné a vallásáért. Sőt, 27,4 százalékuk úgy véli, hogy az iszlám jogrendszer jobb, mint a német, mivel bünteti a félrelépést és a homoszexualitást.

A megkérdezettek 8 százaléka tartotta elfogadhatónak, hogy háború segítségével létrehozzák az Iszlám Államot. Ráadásul a válaszadók fele úgy gondolta, hogy a cél érdekében még a terrorizmus is elfogadható.

Ötből egy diák egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a muszlimok kötelessége harcolni a hitetlenekkel szemben, és a világon szétterjeszteni az iszlámot.

Christian Pfeiffer a bevándorlás és az erőszak közötti összefüggést kutatja már 1998 óta.

A most nyilvánosságra hozott kutatási eredmények 2015-ös adatokat tartalmaznak, ami azért is aggasztó, mert azóta jelentősen megnövekedett a muszlimok száma Németországban, hiszen az elmúlt két évben több mint egymillió muszlim érkezett a országba.

A kultúráért és oktatásért felelős minisztérium szóvivője közölte, hogy a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért a radikalizáció elleni harcot már az iskolák alsóbb osztályaiban elkezdik.

888 nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!