2017-12-05

Nem egyeznek! – Idén már nem lesz nagy MSZP-DK összeborulás

Oszd meg másokkal is!

A két párt között továbbra is nagy a feszültség, még mindig nem tudtak megegyezni bizonyos választókerületekről. Hiába válaszoltak Gyurcsány Ferencék az MSZP múlt heti, jelöltállításról szóló ajánlatára, a szocialisták szerint túl nagy a távolság a két elképzelés között. A szocialisták nem számolnak azzal, hogy idén létrejöhet a megállapodás a DK-val.

A Magyar Idők azt írja, hogy a Demokratikus Koalíció már válaszolt is az MSZP pénteki ajánlatára. Úgy tudják, hogy a szocialista vezetés hétfőn tárgyalta Gyurcsány javaslatát, amelyet távolságtartónak neveztek, ezért azt valószínűsítették, hogy idén már nem jön létre megállapodás a 106 egyéni választókerület felosztásáról.

A két párt között továbbra is óriási a szakadék, hiszen a DK több olyan választókerületet is akar, ahol korábban a szocialisták nyertek. Erre válaszolva Molnár Gyuláék pénteken tudatták a DK-val, hogy ők másmilyen elosztásra gondolnak. Az új javaslatot viszont Gyurcsányék tartották felháborítónak, mondván: a korábbi tárgyalásokon kialkudott 55-45-ös arányhoz képest az MSZP most több képviselőjelöltet szeretne.

Jelen állás szerint öt-tíz választókörzet elosztásában van komoly nézeteltérés a két párt között”

– mondták a lapnak az MSZP elnökségében lévő tagok.

Lendvai Ildikó korábban az InfoRádiónak elmondta, hogy Botka visszalépése után az MSZP-nek külsős miniszterelnök-jelöltben kell gondolkodnia.

Nem a pártba kell visszanyúlni zenebohóc módjára, aki egymás után veszi elő a hangszereket, mondván: van másik, hanem más körből kell választani jelöltet, aki az MSZP szélesebb szavazói körét is képes integrálni”

– mondta a párt korábbi vezetője.

888 nyomán

Kövess minket a Facebookon!