2018-04-12

Miért váltották le Benedek pápát?

Oszd meg másokkal is!

Ezzel a drámai kérdéssel is csak a MIÉP foglalkozik! Vagyis, hogy, hogyan férkőzött be, az önmaga létét is tagadó “háttérhatalom” a nagy keresztény, történelmi egyházaink vezetésébe?!!!… Erről csak annyit: Ezeknek a bankárcsaládoknak már a a reneszánsz idején voltak pápáik,- vagy a Rotschild családnak pápajelöltje,- már a huszadik század elején, Ramolla személyében!….. Hogyan mentheti meg Krisztus valódi üzenete így a világot, Európánkat?!!!…

Miért VÁLTOTTÁK LE Benedek pápát?!… Nem kell ehhez Derrick főfelügylőnek lenni, hogy az ember összerakja az “indítékokat”!…

– „Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni!” – mondta XVI. Benedek pápa egy regensburgi beszédében!… Hasonló “baklövéseket” is elkövetett, így például 2009-ben feloldott a kiközösítés alól négy püspököt, köztük Richard Williamsont, akit a nemzetközi zsidóság által gyűlölt néhai Marcel Lefebvre érsek, a X. (Szent) Pius Papi Testvériség alapítója szentelt fel. Williamson ugyanis a svéd televízióban kifejtette: szerinte „nem voltak gázkamrák”, és azokkal a „revizionistákkal” ért egyet, akik azt állítják, hogy „200-300 ezer zsidó pusztult el a náci koncentrációs táborokban, de egyikük sem gázkamrában!”… Ha ehhez hozzátesszük még, hogy támogatta a kötelező papi cölibátus intézményét, ellenezte a nők pappá szentelhetőségét, a mesterséges születésszabályozást, a homoszexuális párkapcsolatok polgári elismerését, az abortuszt és az eutanáziát, és kijelentette, hogy aki e „súlyos bűnöket” támogatja, annak nem szolgáltatható ki szentség?!… Az, hogy ő is többször látogatást tett Jeruzsálemben és bocsánatot kért a zsidóságtól, az már nem menthette meg… Komornyikját 2012 májusában őrizetbe vették a “pápai iratok kiszivárogtatásának” gyanújával. A komornyik által ellopott vatikáni dokumentumok szerint “egyházon belüli korrupció”,- “homoszexualitás”,- “pénzmosás” volt a gyanú tárgya, és mindezeket persze Benedek pápának célozták!… Az egyházfő három bíborost kért fel, hogy tegyenek jelentést az ügyről, a bíborosok jelentésének kézhezvétele után döntött a lemondás mellett még ugyanazon év decemberében… 2013 február 10-én Joseph Ratzinger német teológus, “fogyatkozó erejére és betegségére” hivatkozva lemondott… Egy évvel az utódja megválasztása után pedig elkezdődött az Európát megszálló iszlám invázió?! Köszönhetően a nyitott, “liberális”, zsidó származású Ferenc pápa hívószavának is?!… Tán azért “váltották” le, mert XVI. Benedekkel ezt a muszlim népvándorlást nem lehetett volna kivitelezni?!….. Visszatérve Derrick főfelügyelőre, néhány éve Ő is megkapta a magáét tán ugyanazoktól?! Egész Európában betiltatták a főszereplésével készült bűnügyi filmsorozatot, mert felfedezték, hogy fiatalon tagja volt a Waffen SS-nek?! Ratzinger meg a Hitlerjugendnek!

Joseph Ratzinger köszöni, azóta is jól van, Bergogliot viszont, kiszivárgott információk szerint agydaganattal kezelik…

Deli Károly, a MIÉP alelnöke

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!