2018-08-08

Merkel és pártja az összeomlás szélén

Oszd meg másokkal is!

Történelmi mélypontra csökkent a kereszténydemokrata pártok népszerűsége Németországban. A közszolgálati televízió megrendelésére készített közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a CDU és CSU pártszövetség csak 29 százalékot érne el egy most vasárnap megtartandó választáson. A belpolitikai folyamatok változásáról és a szeptemberben esedékes bajor tartományi választások következményeiről beszélgettek a szakértők a Kossuth Rádió műsorában.

Míg a kormánypártok történelmi zuhanásban, addig a bevándorlás ellenes AfD történelmi szárnyalásban van, ugyanis most először ért el 17 százalékos támogatottságot. Ez azt is jelenti, hogy „záródik az olló” az AfD és a szociáldemokraták között, a különbség ugyanis már csak egy százalékpont, egyelőre még az SPD javára.

Kiszelly Zoltán politológus szerint akár mélyrepülésnek is nevezhető az a folyamat, amely a CDU-val és CSU-val történik. Ez abból is látszik, hogy Angela Merkel német kancellár a 2000-es évek idején még 40-45 százalékos támogatottsággal vette át a CDU vezetését, azonban a tavalyi Bundestag választásoknál már 8,5 százalékos csökkenés volt megfigyelhető a két párt esetében a 4 évvel korábbi eredményhez képest. Hozzátette, Bajorországban a szövetségi választás eredményeit is figyelembe véve a CSU 12 százalékot veszített támogatottságából.

Kilátástalan a németek helyzete

Úgy véli, a német helyzetet jelenleg a kilátástalanság jellemzi, a német polgárok ugyanis nem látják, hogyan javulhatna a helyzetük. Az egyik legsúlyosabb probléma továbbra is a migráció, amely mind anyagilag, mind pedig társadalmilag megterheli az országot, illetve a legutóbbi felmérések alapján az is kiderült, egy átlag német állampolgár sokkal rosszabbul él, mint négy évvel ezelőtt.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A politológus szerint, a németek már inkább azokat a pártokat támogatják, amelyek ígéreteket tesznek a legfontosabb kérdésekben. Ilyen az AfD és a zöldpárt, amelynek szintén 14 százalékra nőtt a támogatottsága. Hozzátette, a felmérések szerint a németek 57 százaléka ma már elítéli Angela Merkel migránspolitikáját.

Utolsó kancellári időszakát éli Merkel?

Pócza István, a Századvég vezető elemzője szerint a kérdés az, hogy Angela Merkel meddig folytatja jelenlegi politikáját, amely több esetben is szembemegy saját magával. Például számos lépést tett már a migráció szigorításának érdekében, ugyanakkor a nemrég megnyílt „ankER központok” csak Bajorországban működnek.

Az elemző úgy véli, szinte biztos, hogy Angela Merkel utolsó kancellári időszakát tölti, és már nem igazán foglalkoztatja a kérdés, mi lesz pártjával a jövőben – mondta el Pócza István a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Független arculatot alakított ki Seehofer

Más a kapcsolat a CSU és Horst Seehofer német belügyminiszter között, ugyanis jól látható, hogy Seehofer politikáját a hűség és a felelősségvállalás jellemzi pártja irányába. Horst Seehofer egy saját, CDU-tól elkülönített és független arculatot alakított ki, amely Kiszelly Zoltán szerint egy tudatos cselekedet Seehofer részéről.

Híradó.hu nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!