2017-12-04

Megdöbbentő tények a Rockefeller dinasztiáról: a szupergazdag családok egyike, mely sakkban tartja a világot!

Oszd meg másokkal is!

Vagyonuk fölmérhetetlen, miközben emberek százmilliói élnek a létminimum alatt.

A Rockefeller család, vagy dinasztia a Rothschildek mellett a másik nagyhatalmú és rendkívül nagy befolyással rendelkező tömörülés.

Egy olyan szupergazdag családi ág, mely szintén vérrel írva, háborúkkal és mások nyomorán keresztül szerezte meg az első vagyonát, majd azt hizlalta fel akkorára, hogy mára már bárkit megvehetnek, és a fél világot a zsebükben tartják.

Ők is helyet kapnak annak a 12 nagy és gazdag elit családot egybetömörítő elitben, mely a világ felső 0,5%-át takarja.

De vajon tudunk mindent róluk? Van néhány érdekes és egyben sokkoló tény, ami mellett nehéz elmenni.

Tudtad például azt, hogy a Rockefeller család nemrég meghalt tagja, David Rockefeller gyakorlatilag több millió gyermekmunkásból élt? Ő volt a világ legidősebb milliárdosa. Vagyonát sokan már fel sem mernék becsülni.

Az egyik legelős vagyonukat az olajláz idején keresték meg. 1862.-t írtak, amikor a 23 éves Rockefeller figyelmét felkeltette az olajláz, és az Ohio államban feltárt olajkutaktól kb. 200 mérföldnyi távolságban, Clevland környékén olajfinomítót állított fel.

Nem véletlenül választotta ezt a helyet. Ez a múmiaarcú fiatalember volt ugyanis az első, aki felismerte a szállítás jelentőségét az olajüzlet szempontjából. Rájött, hogy Clevland az amerikai Nagytavak közelében, két vasútvonal kereszteződésénél, kulcsszerepet fog játszani abban, hogy az olaj, az akkor legnagyobb ipari területekre, az USA keleti partvidékére eljusson.

Rockefeller megszerezte a Déli Finomító Társaság részvénytöbbségét. Ez szállította a nyersolajat a finomítókhoz, s ennél fogva szükségszerűen kapcsolatba került a legnagyobb vasúttársaságokkal.

Feltétele az volt, hogy az ő olaját a Pennsylvania fele áron szállítsa, és ugyanakkor még titkos visszatérítést is adjon a Rockefeller versenytársai által fizetett magasabb fuvardíjakból. Ez magyarán azt jelentette, hogy Rockefeller olaja olcsóbb volt, mint a konkurenciáé…

Ezek, még csak a legszelídebb módszerek voltak. Felvásárolta a hordókat, és az olajtankokat, hogy a konkurensei ne tudjanak szállítani. Megszervezte a tőkés világ első ipari kémhálózatát, és ennek segítségével felvásárolta azokat a földeket, amelyeken keresztül versenytársai csővezetéket akartak lefektetni.

A Rockefellerek atyja, John D. Rockefeller enyhén szólva különös ember volt. Szilárd meggyőződése volt, hogy vagyonát, magától a Mindenhatótól kapta, és Istenkáromló az, aki ezt el akarja venni tőle.

Amikor a törvényhozás elkezdte vizsgálni a Standard Oil monopólium ügyeit, a következőt mondta:

“A Jóisten adta nekem a pénzt. Mint megbízott kezelem mások tulajdonát, az Isteni Gondviselés megbízásából. Éppen ezért Isten és az emberiség iránti kötelességemnek tartom, hogy minden centet, amelyet vállalatomba beruháztam, továbbra is a társadalom jóléte érdekében használjam fel”.

Az USA-ban a Rockefellereknek volt először több tízezer holdas birtoka, amiben a család minden tagjának egy-egy külön kastélya és palotája volt.

Ez a birtok ma is megvan, nem messze New York-tól. A neve Kykuit. Magas falak, tömör vaskapu, fegyveres őrség, és rendőrkutyák védik a betolakodóktól.

A főépület, egy ötvenszobás, György korabeli stílusban épült gránitpalota. Ma már senki nem lakik benne.

A mai napig sokan bizonyosan benne, hogy a Rockefellerek keze benne van abban, hogy a Föld összes országa felett uralkodó, úgynevezett világkormány kívánja megvalósítani kizárólagos hatalmát.

Az Új világrend sokak szerint már kezd felállni, és csak Isten óvhat meg minket a végrehajtásától.

Saját farkába is harapott a kígyó, ahogy szokták mondani. Vagy inkább egy röpke pillanatra jó útra tértek?

Történt, hogy a Rockefeller család a globális felmelegedés miatt elhatárolta magát a fosszilis üzemanyagok iparától a Rockefeller család, annak ellenére, hogy tetemes vagyonának egy részét éppen ebből az ágazatból nyerte.

Mint a család jótékonysági alapja (Rockefeller Brothers Fund) nemrég bejelentette, visszavonja a fosszilis anyagok kinyerésére előirányzott pénzösszegeket, a környezetre káros hatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.

A Rockefellerek atyjának, azaz az első Rockefellernek nem jósoltak túl sokat, azt gondolták, hamar meg fog halni. Az orvosok régebben azt jósolták, hogy nem éli túl 54. életévét. 98 évig élt.

A Világ Titkai nyomán

Kövess minket a Facebookon!