2018-02-13

Külső erő akarja kormányra juttatni a liberálisokat

Oszd meg másokkal is!

A liberálisok elveszítették a médiamonopóliumot, emiatt abban reménykednek, hogy külső erő fogja őket hatalomra juttatni. Ennek során a miniszterelnök meggyilkolásának gondolata is felmerült – írja vélemény-publicisztikájában egy a Magyar Idők által megszólaltatott szociológus.

A liberális ellenzéki pártok az utóbbi évek folyamán elveszítették azt a 95%-os médiafölényt, amivel az elmúlt évtizedekben a közvélemény kizárólagos formálójaként tudtak fellépni. A Magyar Időknek nyilatkozó szociológus szerint többek közt ezzel magyarázható, hogy a liberális pártok már nem tudnak látványos eredményt elérni a választásokon, s részükről mindinkább előtérbe kerül az erőszakos bűncselekmények gondolata.

“Az újsütetű liberálisok pedig még ennél is tovább mennek, némelyikük opciónak gondolja a miniszterelnök megölését”

– írta.

A szakértő szerint érthetetlen, hogy az utóbbi hónapok során a liberális erők több alkalommal is a miniszterelnök meggyilkolásáról beszéltek, hiszen ma liberálisként semmilyen jogsérelmet nem szenvednek azon a Magyarországon, amit ők eközben diktatúrának neveznek.

“Ez a szélsőségesség azért érdekes, mert ma Magyarországon a politikai hatalmon kívül a liberálisoknak az élet minden területén lehetőségük van arra, hogy saját elveik szerint éljenek” – összegezte, hozzátéve, hogy az erőszakos bűncselekmények előkészülete miatt felmerülhet a külső hatalom beavatkozásának lehetősége.

“Simon elvtárs nevetséges. De a kommunisták és a nyilasok is nevetségesek voltak egészen addig, amíg hatalomra nem segítette őket egy külső erő” – írta.

2017. április végén Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő egy Dombóváron tartott előadása során azt mondta, tudomása szerint az amerikai nagykövetség bekérette a kormánypárt egy magas rangú vezetőjét, majd felkérte arra, hogy vállalja el a miniszterelnökséget. A kijelentést megelőzően azonban Orbán Viktor részéről nem hangzott el olyan nyilatkozat, miszerint a parlamenti ciklus közepén önszántából lemondana a miniszterelnökségről.

Hídfő.ru

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!