2017-05-17

Kötelezettségszegési eljárással fenyegeti hazánkat az EB, ha nem veszünk át 1300 “bevándorlót”

Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy kezdje el 1294 menedékkérő átvételét Görög- és Olaszországból.

Az áthelyezésről – többek között magyar ellenszavazattal – 2015-ben döntöttek az uniós országok a tagállamok gazdasági ereje, munkanélküliségi mutatója és lakosságszáma alapján. Budapest és Pozsony pert indított, de ez nem halasztó hatályú, ráadásul várhatóan csak azután születik döntés, hogy lejár a végrehajtás határideje. Elvileg idén szeptember végére kellene befejezni az áthelyezéseket, ám a hazai és a lengyel kormány eddig még vállalásokat sem tett. Ausztria senkit nem vett át, bár a korábbi nyilatkozatokkal szemben mégis hajlandók lehetnek a végrehajtásra, Csehország pedig egy éve nem tett semmit.

A fenti országoknak azt üzente az Európai Bizottság, hogy júniusban kapják össze magukat, különben akár kötelezettségszegési eljárások indulhatnak. Ehhez az eszközhöz tud nyúlni az Európai Bizottság, ha egy ország nem hajt végre valamilyen uniós jogszabályt. Navracsics Tibor magyar biztos már tavaly februárban arra figyelmeztetett, hogy a döntés semmibe vétele miatt így járhatunk. Ilyenkor először levelezés indul, amiből per és pénzbüntetés lehet.

Az áthelyezés körüli gondokat mutatja, hogy a fentiek mellett nagyjából egy tucatnyi tagállam kapott valamilyen figyelmeztetést. Az egyik maga Olaszország, ahol lassan dolgozzák fel az áthelyezhető menedékkérők adatait, de lehet, hogy egyelőre nem is lesz belőlük elég.
A két országban tartózkodó, áthelyezésre jogosult személyek teljes száma jóval elmarad a tanácsi határozatokban előirányzottaktól
– állapította meg az Európai Bizottság. A döntéssel nem minden menedékkérőt helyeznek át, csak azokat, akik valóban válságövezetből jöttek (olyan országból, ahonnan uniós átlagban a menedékkérelmek legalább háromnegyedére igent mondanak). A Bizottság azzal számol, hogy a 2017. szeptemberi határidőre mindenkit áthelyezhetnek, aki jogosult rá, de a jogi kötelezettség utána sem szűnik meg (azaz a lógósokkal bepótoltatják a kötelező számú menedékkérő átvételét).

Egy hónap a határidő

Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos keddi kijelentései meghívót jelentenek a migránsoknak – reagált Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az Európai Bizottság tagjának kijelentésére az M1 aktuális csatornán kedd este.

A biztos az Európai Parlament (EP) strassburgi plenáris ülésén elmondta, “jogi és egyben erkölcsi kötelezettségük” az Európai Unió tagállamainak, hogy részt vegyenek a 160 ezer menedékkérő elosztását szolgáló uniós mechanizmusban. Kilátásba helyezte, ha egy hónapon belül sincs előrelépés, kötelezettségszegési eljárás fog indulni az érintett országokkal szemben.

Bakondi György erre reagálva elmondta, ezek a kijelentések megnyugtatják a migránsokat, miszerint Európában mindenkinek van helye. Ez nem igaz – jelentette ki -, de az ilyen kijelentések “szívóhatása” 2015 óta jól látható.

A főtanácsadó szerint az unió tisztségviselőit nem azért választották meg, hogy a tagállamokat időről időre súlyos szankciókkal fenyegessék. Inkább azt kellene megvizsgálni, miért teljesítik vonakodva az uniós államok a kötelező kvótát – fűzte hozzá.

A lengyelek kitartanak

A lengyel kormány nem egyezik bele, hogy Lengyelországra vagy más uniós tagállamokra rákényszerítsék a menekültelosztási kvótákat – hangsúlyozta keddi sajtóértekezletén Varsóban Beata Szydlo lengyel miniszterelnök.

“Jelenleg nincs lehetőség arra, hogy Lengyelország menekülteket fogadjon be” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: kormánya biztosan nem egyezik bele abba, hogy Lengyelországra vagy más uniós tagállamokra bármilyen kényszerkvótákat erőltessenek.

Az Európai Bizottság (EB) keddi bejelentésére vonatkozóan, miszerint Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít Lengyelország, Magyarország és Ausztria ellen, ha júniusig nem kezdik el az uniós megállapodás szerint a menekültek befogadását, Szydlo kijelentette: az EB “nem okul saját hibáiból, újból megismétli azt a már többször elkövetett hibát, amely az unió súlyos válságához, a Brexithez vezetett”.

Frissítés: cseh képviselő: a kvóták sose fognak működni

A Cseh Köztársaságnak továbbra is el kell utasítania a menekültelosztási kvótákat – fejezte ki egybehangzó véleményét három cseh parlamenti képviselő a CTK hírügynökségnek adott interjújában.

Tomás Zdechovsky, a kormánypárti kereszténydemokraták (KDU-CSL) képviselője kijelentette, hogy az EU rossz stratégiát választott a kvótarendszerrel. Szerinte “Jean Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének abban a pillanatban egyszerűen változtatnia kellett volna rajta, amint észrevette, hogy a kvóták nem működnek, és nem is fognak sose működni”.

Hozzátette: “inkább az önkéntes megközelítésre kellett volna összpontosítania, bátorítva az államokat, sikeres példákat felmutatva, nem pedig elkezdenie fenyegetőzni”.

Miroslav Poche, az ugyancsak kormánypárti Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) képviselője rámutatott: “az emberek egyszerűen nem akarnak Közép- és Kelet-Európa országaiba menni”.

“Ennek legfőbb oka, hogy semmit sem tudnak róluk, és attól tartanak, hogy gazdasági helyzetük sem fog javulni ott” – vélekedett a szociáldemokrata politikus, aki szerint Csehországnak ki kell tartania álláspontja mellett, miszerint a bevándorlók szétosztása csakis önkéntes alapon történhet. Egyben “szinte illegálisnak” nevezte azokat a kísérleteket, amelyek értelmében megvonnák az uniós támogatásokat a kvótarendszert elutasító tagállamoktól.

Jaromír Kohlícek, az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) képviselője szintén elutasította a menekültelosztási kvótákat. Hangsúlyozta: “Azok közül, akik ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz, eddig senki sem tudott választ adni arra, hogy miként tarthatóak a migránsok a számukra kijelölt országokban”.

Hozzáfűzte: “a gyarmattartó országok”, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország Németországnak a társaságában a migránsok uniós tagállamok közötti elosztásában tett erőfeszítéseikkel “olyasvalamit akarnak a többi országra áttenni, amiért ők maguk a felelősek”.

(Index – MTI – Kuruc nyomán)

Kövess minket a Facebookon!