2018-10-13

Kiderült! Az ukrán kormány magyarellenes támadásai mögött Soros emberei állnak

Oszd meg másokkal is!

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a Hír TV régi-új műsorának, a Péntek 9-nek a vendége. A miniszter beszélt Erdogan török elnök látogatásáról, a jövő heti uniós csúcsról, valamint az Ukrajnával kialakult vitáról is. De szóba került a beszélgetés során az is, hogy Tarlós István újból vállalta, hogy elindul a jövő évi főpolgármester-választáson, illetve a miniszter beszélt az ellenzék jelenlegi állapotáról is.

Törökországban 4 millió bevándorló van, akiket csak ők tartanak vissza, hogy meginduljanak Európa felé

A beszélgetés elején a kabinetiroda vezetője elmondta, hogy tipikus kettős mérce, ahogy az ellenzéki politikusok viszonyultak Erdogan török elnök magyarországi látogatásához, hiszen ahogy azt Rogán Antal is elmondta, Erdogan néhány hete Berlinben Angela Merkellel, azt megelőzően pedig a francia elnökkel is találkozott. Egyik esetben sem emelték fel ugyanezek az ellenzéki politikusok a hangjukat.

A kabinetiroda vezetője elmondta, hogy Törökország számunkra több szempontból is fontos nagyhatalom, elsősorban mivel 4 millió bevándorló van ott, akiket csak ők tartanak vissza attól, hogy elinduljanak Európa felé. Ezért érdekünk, hogy Törökországban politikai stabilitás legyen. Emellett gazdaságilag is fontos partner.

Brüsszel hatalmat adna a soros-féle NGO-knak

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

Rogán Antal beszélt arról is, hogy Brüsszel jogszabálygyártásba kezdett, amelynek célja, hogy ne csak beengedjék, hanem lényegében behozzák a bevándorlókat.

Ezért beszélnek legális betelepítési útvonalakról, vízumról, állandó betelepítési programról stb. Emellett a Juncker-féle tervezet szerint hatalmat adnának a Soros-féle NGO-knak is, mert ők mondanák meg szakértőként, hogy ki az, aki megkaphatja a menekültjogot, és ki az, aki nem.
A miniszter elmondta:Európában csak mi kérdeztük meg az embereket a migrációról.A jövő heti uniós csúcs kapcsán beszámolt arról is, hogy a legfontosabb téma a határvédelem lezáratlan kérdése lesz, és félő, hogy megpróbálják az országoktól elvenni a határvédelem jogát, és átadni a Frontexnek. Rogán Antal elmondta, hogy tart tőle, hogy ennek az lenne a következménye, hogy folyamatosan szállítanák befelé, immár legalizált csatornákon a bevándorlókat.

Ukrajna jogszabályok sorozatát szegte meg

A kabinetfőnök reagált az utóbbi időszak kárpátaljai magyarokat érintő atrocitásaira is. Rogán Antal elmondta, hogy a visszaélések hátterében az áll, hogy Ukrajnában választási kampány zajlik. A kampányban a jelenlegi elnök, Porosenko és csapata nem áll túl jól, ha jól néztem a legutóbbi előrejelzéseket, a harmadik helyre szorulnak a dobogón, de maximum a másodikra, magyarul vesztésre állnak. Ilyenkor elő szokták húzni a magyarkártyát – jelentette ki a kabinetfőnök.

A miniszter elmondta, hogy a kormány érdeke a magyar kisebbség védelme, ezért minden rendelkezésre álló alkalmat meg fognak ragadni, hogy erről beszéljenek.Nem véletlen, hogy a NATO-ban is szóvá tettük, hogy micsoda sérelmek érnek minket. Ezt éppúgy tudják Washingtonban, mint bárhol máshol. Ezt nem tudják fű alatt csinálni, ez egy védelem számunkra, de közben támadnak is minket– mondta.
Rogán szerint ezen események hátterében ugyanazok a folyamatok zajlanak:Jelentek meg olyan cikkek, amelyek szerint Soros György egyik meghatározó embere arról beszélt, hogy jelentős szerepük volt az ukrán kormány hatalomra jutásában, és az embereik ott vannak a kormányban– véli a miniszter.

Rogán Antal elmondta azt is, hogy az európai baloldalt nem érdekli a nemzeti kisebbségek ügye, őket csak a bevándorlók érdeklik. Emellett elárulta azt is, hogy „a Külügyminisztérium most azon dolgozik, hogy jogi lépéseket tegyen az ukrajnai magyarok védelme érdekében”.

A miniszter úgy gondolja, világosan látszik, hogy Ukrajna jogszabályok sorozatát szegi meg, például Magyarországgal vagy más országokkal aláírt, a kisebbségek védelme érdekében született egyezményeket sem tart be. „Rosszabb helyzetbe hozták az ukrajnai magyar kisebbséget, mint amilyenben korábban volt, vagyis visszalépések történtek” – nyilatkozta a kabinetfőnök a Péntek 9-ben.
A miniszterelnök kabinetfőnöke emlékeztetett arra is, hogy Magyarország és a magyar miniszterelnök mindenben segítette Ukrajnát, többek közt Orbán Viktor személyesen kérte a miniszterelnöki csúcson, hogy az Európai Unió biztosítsa a vízummentességet az ukránok számára.

Origo nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!