2018-02-12

Kellermayer Miklós: Minden muszlim terrorista lehet

Oszd meg másokkal is!

Minden muszlim potenciális terrorista, elég csak elolvasni a Korán egyes, gyűlöletbeszéddel felérő részeit, márpedig aki ezzel a tanítással nő fel, az gyűlöletet fog a szívében hordozni – mondta Magyar Nemzetnek  Kellermayer Miklós, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) professor emeritusa.

A sejtkutató orvost azért kérdeztük, mert a közelmúltban gyakorlatilag a kereszténységgel összeegyeztethetetlennek minősítette, hogy professzortársa, Mellár Tamás Pécsett indult a választásokon a jobboldali jelölttel szemben. – El sem tudom képzelni, hogy nézel a tiszta lelkű diákjaid szemébe – írta Kellermayer nyílt levelében. Szerinte az, amit Mellár tesz, „megbotránkoztató”. Gondolatmenetének alapja, hogy Európa támadás alatt áll, és a török kor végvári vitézeihez hasonlóan most a kereszténység megvédése a legfontosabb.

A pécsi sejtkutató-professzor kérdésünkre közölte: a muszlimok bevándorlásától azért is tart, mert a keresztény Európa már e nélkül is válságban van. Az itt élőknek rég magukra kellett volna találniuk, az iszlamizáció pedig csak még inkább akadályozná, összezavarná az itt élőket. Márpedig szerinte most a felelősség nagy, a keresztény európaiaknak előbb vissza kellene találniuk Krisztushoz, majd hitük s tanaik hirdetése, elterjesztése által kellene megmenteniük a Földet, s megteremteni a világbékét.

Kellermayer úgy véli, Európának számos bűne van, a legfontosabb, hogy fegyvereket gyártanak és adnak el, ráadásul azoknak, akik később majd ellenük fordítják, például öngyilkos merénylőként. Európa és a „civilizált” társadalmak bűne mérhetetlen önzés és az egyfajta modern gyermekellenesség is. A rengeteg művi abortusz oka, hogy a karrier fontosabb a családalapításnál, az egyén a közösségnél.

A PTE professor emeritusa úgy érvel: amíg nem bukkan fel olyan új lehetséges vezető, aki Orbán Viktornál is vehemensebben harcol(hat) a földrész, véleménye szerinti tervezett, tudatos iszlamizációja ellen, addig mindent meg kell tenni Orbán Viktor és a Fidesz hatalomban maradásáért. – Tudatosan vagy ösztönösen, de Orbán Viktor nagyon jól ráérzett arra a veszélyre, amely Európára leselkedik, s példa nélküli módon állt ki Magyarország és Európa védelmében a muszlimok ellen – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Kellermayer. A sejtkutató a kormányzati korrupciós ügyek kapcsán kifejtette, nyilvánvalóan nem tetszenek neki sem, ám most aggodalmait elteszi a lelke mélyére, mert ennél a fent említett, sokkal nagyobb veszéllyel kell hazánknak és Európának szembenéznie.

Az orvosprofesszor elmondta, igazságtalanság uralkodik a földön. A szegénységet és az egyenlőtlenségeket nem úgy kell felszámolni, hogy olyan helyekre vándorolnak emberek milliói szülőhelyükről, ahol nincs keresnivalójuk, hanem azzal, hogy a Földön minden egyes lehetséges helyet termővé teszünk, még a Szaharát is, hiszen az is termő volt valaha. Mert – vallja – minden, a Földön élő embernek járna egy darabka a földterületekből, egyenlő mértékű minden egyes földlakónak.

A nyílt levélre egyébként Mellár Tamás azóta már válaszolt. Egyebek mellett azt írta, mindig is kiállt a polgári demokrácia, a piacgazdaság megvalósítása, az ország nyugati gazdasági integrációja és atlantista elköteleződése mellett. Szerinte a Fidesz azonban 2010-től kezdődően folyamatosan letért erről az útról, és a demokrácia helyett illiberális államot, a jól működő piacgazdaság helyett oligarchák hűbéri rendszerét alakította ki.

Kerestük a PTE-t is, mondják el, mit gondolnak intézményi szinten két professzoruk nyilvános politikai kérdésekről vitatkozásával kapcsolatban. Azt válaszolták, hogy a levelezés a két egyetemi tanár között magánlevelezés, még ha annak nyílt formáját választották is a felek. Ennek megfelelően nem kíván belefolyni a „diskurzusba” az egyetem vezetése, mint ahogy a levelek előkészítésébe, a forma megválasztásába sem vonta be a két szereplő az intézményt.

MNO nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!