2017-12-06

Jobbik: Kérdéses a párt indulása a 2018-as választáson

Oszd meg másokkal is!

A Jobbik frakcióvezetője, Volner János az Állami Számvevőszék bejelentése után azt mondta, a Fidesz be akarja tiltani őket.

Az ÁSZ értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatta a pártot, hogy az idei év első félévében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el. „Hatósági jelzést kaptak a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban – a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt – és ezeket a dokumentumokat a vonatkozó ellenőrzési programnak megfelelően az ellenőrzés lefolytatása során felhasználják” – áll a jelentésben.

A Jobbik köteles befizetni a több mint 331 milliót, emellett pedig a Magyar Államkincstár ugyanekkora összeggel csökkenti a párt támogatását a központi költségvetésből, tehát ezzel 660 millió forintnál is többel büntették őket.

Volner a sajtótájékoztatón azt mondta, gyakorlatilag az összes anyagi erőforrásunkat el akarja tőlük venni a Fidesz az ÁSZ-on keresztül. A frakcióvezető azt mondta, elnökségi ülésről érkezik, ahol arra jutottak, kérdésessé vált a párt indulása a jövő tavaszi választáson.

Nem tudjuk miből finanszírozni sem a politikai tevékenységünket, sem a kampánytevékenységünket – mondta Volner a sajtótájékoztatón.

A Jobbik észrevételezheti az ÁSZ tervezetét, erre 15 napja van, utána hozzák nyilvánosságra a dokumentumot.

(Jobbik / Facebook) –  HVG nyomán

Kövess minket a Facebookon!