2018-03-30

Ferenc pápa botrányos kijelentése szinte sokkolta a világot és a hívek millióit!

Oszd meg másokkal is!

Senki sem érti, hogyan mondhatta ezt!

Nemrég hátborzongató kijelentést tett Ferenc pápa. Egy olyan dologról beszélt tabuk nélkül, amiről korábban egyetlen elődje sem.

Éppen ezért alaposan és igen nagy felháborodást keltett a hívek körében.

Azt állította egy ateistával való beszélgetése után, hogy nincs pokol!

Volt, aki csak meglepődött, mások pedig megbotránkoztak a kijelentésén, amit a pokolról állított.

Ferenc pápa mindig is szeretett “újítani”, és tabukról beszélni, nemrég például a maffiózókról szólt, és azt mondta, hogy nem nyerhetnek bűnbocsánatot, ezért a híveket kérte, hogy imádkozzanak azért, hogy Isten megérintse az ő lelküket is.

Azonban a mostani kijelentése ennél is tovább ment.

Nagyon különleges bejelentés egy pápától, hogy a pokol nem létezik, illetve az, hogy a poklot magunknak teremtjük! Igen, a pápával értek egyet: hogyan is hozhatna létre egy poklot és tehetne bármi ilyen borzasztót egy szerető, elfogadó, ítélkezéstől mentes Isten? Már maga az elképzelés is elképzelhetetlen!

Nem Isten, hanem mi emberek vagyunk azok, akik ítélkezünk, és akik pokollá tesszük a saját életünket – és sokszor sajnos – a mások életét is…

„Nem bűnhődnek meg a vétkesek. Azok, akik megbánják bűneiket, elnyerik Isten bocsánatát, s azon lelkek közé kerülnek, akik imádkoztak hozzá” – mondta.

„Ám azok, akik nem bánják meg bűneiket, s ezáltal nem nyerhetnek bocsánatot, eltűnnek” – folytatta.

Most.hu nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!