2018-03-08

Ezért fejlesztette ki Putyin az orosz szuperfegyvereket!

Oszd meg másokkal is!

A nyugati világot már rég figyelmeztette: magyar felirattal a beszéde, amiben elmondja!

“Hallgassanak meg, felnőtt emberek ülnek itt! Sőt, most már tapasztaltak is…” – kezdte el az egészet.

Elmondta a teljes igazságot a világ hatalmi őrviszonyairól, és arról, hogy a színfalak mögött, a média közbenjárásával mik történtek, és mi az, mai folyamatosan egyfajta veszélyként lebegett ott a nemzetek felett.

Az orosz kormányfő ezt mondta:

Bár igyekszem csöndben szemlélni a politikai eseményeket egy ideje, most kivételt teszek.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

Nem árt tudnunk, hogy a média nem egészen (vagy egyáltalán nem) úgy adja elő a dolgokat, ahogy azok a valóságban történnek. De még a sajtó munkatársai sincsenek mindig tisztában a helyzettel…

Putyin korábban a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum keretében Putyin újságíróknak mondta el, hogyan és miért került veszélybe a béke a világon, ami eddig a stratégiai egyensúlynak köszönhetően el tudta kerülni a komoly háborús helyzeteket.

Eddig egy stratégiai egyensúlynak köszönhetően lehetett elkerülne a háborús helyzeteket és azt, hogy kitörjön a harmadik világháború. Azonban ez ma már tarthatatlan, és az érdekellentétek odáig fajultak, hogy a stratégiai béke már fenntarthatatlan.

Érdemes teljesen végighallgatni Putyin beszédét, mert más színben tünteti fel Amerikát, mint amilyennek az Amerika közeli híradásokból ismerjük.

Szerinted is igaza van, és mindvégig az emberek és a közvélemény a média által volt megvezetve?

A Világ Titkai nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!