2017-11-13

Elkezdődhet a harmadik világháború? Gigantikus amerikai flotta érkezett meg Észak-Korea partjaihoz!

Oszd meg másokkal is!

Elképesztő haderővel vonult fel az USA… ezek már a háború előtti pillanatok?

Sokak szerint egyértelműen közel vagyunk a harmadik világháború kirobbanásához, már ami Észak-Koreát és Amerika viszonyát illeti.

E két nemzet szembenállása ugyanis könnyen olyan nukleáris holokausztot idézhet elő, mely az egész világot magával ránthatja.

Arról van szó ugyanis, hogy Amerika elkezdte mozgósítani a csapatait a partokhoz.

Már korábban is megmozdultak komolyabb felszereltségű, nagyobb flották Észak-Korea partjainál, de a mostani mozgósítás minden eddiginél nagyobb mértékű – állítják.

Három hatalmas repülőgép hordozó csatlakozott a Dél-Koreai hadsereghez, sok más katonai egységgel együtt.

Immáron gigantikus hadi flotta várakozik az Észak-Koreai partoknál, hogy Kim Dzsongun valamit lépjen.

Ha pedig a fellépés kellően fenyegető, vagy katonai szándékú lesz, akkor az amerikaiak azonnal megkezdhetik inváziójukat. Mint korábban maga a Pentagon tudatta a közvéleménnyel, Amerikának kész inváziós terve van.

Vagyis tudják, hogy rohanják le Észak-Koreát.

Ezzel azonban az elemzők szerint csak annyi a baj, hogy így a diktatúra több nagy ballisztikus atomtöltetet lőhet ki a világra, mivel nem lesz veszteni valója. Ezeket a rakétákat az elemzések szerint pedig csak 50%-ban lehet sikeresen eltéríteni.

Vagyis 10 rakétából 5 célt érne egészen biztosan… Ez pedig milliók halálát okozná szerte a világban.

Most az egész világ szeme az észak-koreai partokra összpontosul, és azt figyeli mindenki, hogy kirobban-e a háború, amitől mindenki úgy fél…

A Világ Titkai nyomán

Kövess minket a Facebookon!