2018-10-10

Elárulta Szijjártó, kiléphet-e a Fidesz a Néppártból

Oszd meg másokkal is!

A Fidesz meg akarja változtatni az Európai Néppártot, de még akkor sem lép ki belőle, ha nem tudja megerősíteni a pártcsaládon belüli migrációellenes erőket, mondta el Szijjártó Péter egy osztrák lapnak adott interjúban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kilépés az EU-ból nem opció, a befektetőket pedig nem a politika, hanem az üzlet érdekli, – írja a Privátbankár.hu.

Szijjártó Péter szerint a Fidesz akkor sem lép ki az Európai Néppártból, ha nem sikerül megerősíteni a migrációellenes erőket a pártcsaládon belül. Szerinte a migrációpárti tábor ott jelenleg egyértelmű fölényben van.

Megváltoztatná a Néppártot

“Tagok vagyunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltoztassuk a Néppártot.  Egy olyan párt vagyunk, amely érti, mit akar a nép, és ezt képviseli” – mondta el a magyar külgazdasági és külügyminiszter az osztrák Der Standardnak. Hozzátette: a kezdeti elvekhez szeretnék visszavinni a pártcsaládot.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a Fidesz a Néppárt legsikeresebb és egyik legnagyobb pártja, és az az érdeke, hogy a tavaszi európai parlamenti (EP) választáson sikeres legyen a pártcsalád. A Néppárton belül is nagy vita van arról, hogy  milyen legyen a jövőben az EU. A “történelmi kihívások” között említette a migrációt és a Brexitet.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A Fidesz kizárása a Néppártból időről időre felmerül. Szeptember elején Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke nevezte problémásnak a Fidesz tagságát, múlt héten pedig Alexander Stubb volt finn miniszterelnök mondta azt, hogy szerinte a pártcsaládnak még októberben meg kellene vitatnia „Orbán úr” kizárását. Stubb egyébként harcba száll a Néppárt csúcsjelölti posztjáért.

Szijjártó csalódott Kurzban

Azzal kapcsolatban, hogy az EP-ben számos kereszténydemokrata politikus, köztük az osztrák kancellár, Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt képviselői is megszavazták a magyar demokrácia állapotát kritizáló Sargentini-jelentést, Szijjártó Péter azt mondta:

„Ausztriát és Magyarországot hosszú közös történelem köti össze, ezért nem igazán lepődtünk meg Kurz kancellár közleményén. De személy szerint azt kell mondanom, hogy nekem ez egy nagyon rossz tapasztalat volt, mert egyébként nagyon jó barátok voltunk. (…) De az élet megy tovább. (…) A jövőben is együtt fogunk dolgozni, és természetesen szövetségesek vagyunk.”

A magyar külgazdasági és külügyminiszter arról nem beszélt, hogy az Osztrák Néppárt nem a migráció elutasítása, hanem a magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kételyek miatt mondott igent a jelentésre.

Nem lehetőség az EU-kilépés

Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy opció lehet-e a kilépés az EU-ból, azt mondta: „Nem, abszolút nem.  Egy erős Magyarország csak egy erős Európában lehetséges. (…) Olyan Európát szeretnénk, amely  az erős tagállamokra épül.”

Arra a felvetésre, hogy miközben a magyar kormány Európa-ellenes hangulatot kelt, az ország eddig profitált az uniós tagságból, azt mondta:  a magyar kormány magyar- és Európa-párti, de az EU szerinte jelenleg rossz irányban halad. Hozzátette: az EU-tagsággal megnyitották a magyar piacot a nyugat-európai vállalatok előtt, amelyek óriási profitot értek el itt. Cserében az ország uniós forrásokhoz jutott. Szerinte a Közép-Európába áramlott uniós fejlesztési pénzek hetven százaléka nyugat-európai cégeknél köt ki, azaz gyakorlatilag visszaáramlik Nyugatra.

Nem érdeklik a cégeket az uniós balhék

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a külföldi befektetők nem igazán törődnek a “politikai véleménykülönbségekkel”, és azzal sem igazán, hogy mit írnak az újságok az országról. Számukra a befektetés megtérülése a fontos, és értékelik, hogy Magyarországon alacsony az adókulcs, képzett a munkaerő és politikai stabilitás van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

A privátbankár.hu közelmúltban folytatott háttérbeszélgetéseiből szintén az derült ki, hogy a német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. Ez egészen addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet a kérdés, hogy nem ciki-e üzletelni a magyar kabinettel. (Háttéranyagunkat itt olvashatja.)

Privátbankár nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!