2018-11-07

Egyiptomi elnök: Meggondolatlan próbálkozás volt az arab tavasz, amellyel kinyitották a pokol kapuit

Oszd meg másokkal is!

Meggondolatlan próbálkozásnak nevezte a 2011-es, Egyiptomon is végigsöprő arab tavaszt Abdel-Fattáh Al-Sisi egyiptomi elnök egy sarm-al-sejki nemzetközi ifjúsági konferencián, hétfőn.

Az államfő szerint annak az időszaknak a zűrzavaros utóhatásai az egyiptomi társadalmat alapjaiban rengették meg. Al-Sisi hozzátette, elképzelhető, hogy a 2011-es tüntetések mögött állók jót akartak, de – mint fogalmazott – “kinyitották a pokol kapuit”.

Az egyiptomi elnök először egy hónappal ezelőtt kritizálta nyíltan az országon 2011-ben végigsöprő tiltakozáshullámot, amikor azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy az

“egy rossz diagnózisra adott rossz gyógyszer”

volt.

A mostani konferencián hozzátette, hogy a lázadás olyan hatalmi vákuumot hozott létre, amelyet “gonosz emberek töltöttek be”.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A zömében iszlamista aktivisták vezette 2011-es felkelés a 29 év óta hatalmon lévő Hoszni Mubarak egyiptomi elnök bukását eredményezte.

Az országban ezután először tartottak szabad választásokat, azonban az így 2012-ben hatalomra lépett iszlamista  Mohamed Murszit és a terrorszervezetként nyilvántartott Muszlim Testvériséget az egyiptomi  hadsereg Al-Sisi vezetésével eltávolította az ország éléről.

Al-Sisi 2014-ben került az elnöki székbe, idén áprilisban pedig újraválasztották. Az egyiptomi kormány azóta több nagyobb letartóztatási hullámot is indított az iszlamisták ellen, akiknek soraiból ezreket börtönzött be.

Hétfői beszédében A-Sisi hangoztatta, hogy kormánya ezeknek az intézkedéseknek a segítségével óvta meg Egyiptomot, hogy arra a sorsa jusson, mint a iszlamisták által háború sújtott Szíria, Líbia és Jemen.

PestiSrácok, MTI nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!