2018-04-15

Apácák ki, terroristák be! – Bevándorlás Európában

Oszd meg másokkal is!

APÁCÁK KI, TERRORISTÁK BE – BEVÁNDORLÁS EURÓPÁBAN (@Dzsihádfigyelő fordítás)

Elutasították egy iraki katolikus apáca kérelmét a Britanniába való belépésre, hogy meglátogassa beteg nővérét, úgy, hogy “fellebezésnek, adminisztratív felülvizsgálatnak helye nincs”.

Miközben az Egyesült Királyságba illegálisan beszökő Ahmed Hassan ISIS tagnak, aki elmesélte a brit hivatalnokoknak, hogy az Iszlám Állam ölésre képezte ki, haladéktalanul lakóhelyet biztosítottak és tanulmányi lehetőséget, mind az adófizetők pénzén. Aztán ő bombát helyezett el egy zsúfolt metróállomáson.

Üdvözöljük a ma Európájában… ( Gatestone Institute)

EURÓPAI BEVÁNDORLÁS: APÁCÁK KI, TERRORISTÁK BE – Douglas Murray*, Gatestone Institute (@Dzsihádfigyelő fordítás)

– Amikor ugyanaz a Belügyminisztérium [Home Office], amely megtiltotta Ban nővérnek, még azt is, hogy a lábát brit földre tegye, felfedezte, hogy a fiatal iraki férfi Britanniában van, aki világosan kifejtette, hogyan képezte ki az ISIS. Elmondta a belügyes hivatalnokoknak, hogy a csoport ölésre képezte. A Belügyminisztérium gyorsan talált neki helyet, ahol lakhat és tanulhat, és úgy kezelte, mint egy fiatalkorút, aminek mondta magát, de ami nagyon valószínűen nem volt. Ezek után azt mondta a tanárának, hogy neki “kötelessége gyűlölni Britanniát”.

– Tavaly a St. Anselm Intézet (papok és apácák képzőintézete Kentben) be kellett, hogy csukja a kapuit, mert problémái merültek fel a Belügyminisztériummal a külföldi hallgatóik vízumkérelmeinek megadásában. Tavaly egy apácának azért tagadták meg a beutazását, mert nem rendelkezett saját bankszámlával.

– Szóval, akik az ISIS elől menekülnek, azok le vannak pattintva, míg az ISIS által kiképzetteket meleg fogadtatásban részesítik.

A bevándorlásért és menekültügyért felelős kormányhivatalok viselkedése Európa-szerte megmutatta a késői Robert Conquest aforizmájának igazságát – “a politika harmadik törvényét”, ahogy nevezte – a legegyszerűbb módja, hogy megmagyarázzuk bármely bürokratikus szervezet működését, “ha feltesszük, hogy az ellenségeinek összeesküvő csoportja irányítja”.

A múlt héten arról számolta be a Chatolic Herald, hogy egy apácának, akit elüldöztek az iraki Ninive-i síkságon fekvő Qaraqosh városából, megtiltották, hogy meglátogassa beteg nővérét az Egyesült Királyságban. Ban Madleen nővér azon keresztények között tartozott, akik kénytelenek voltak elmenekülni a térség legnagyobb keresztény városából, amikor az ISIS 2014-ben bevonult oda. A közeledő dzsihadisták elől menekülő keresztények ezrei közé tartozott, akik menedéket leltek Iraki Kurdisztánban. Ő ott óvodákat állított föl, hogy gondoskodhasson más menekültek gyermekeiről, akik szintén oltalmat kerestek a kurd területeken. A Catholic Herald birtokába jutott egy levélnek az Egyesült Királyság belügyminisztériumának vízum- és bevándorlási részlegétől, amely megállapította, hogy Ban nővér nem nyújtott elegendő bizonyítékot a meghallgatásán, hogy óvodaigazgató lenne vagy nem tárt föl elég bizonyítékot arra nézve, hogy az apácarendje finanszírozná az ott tartózkodását [Ban nővér nagy valószínűséggel embereket rabolt volna ki savval és késsel, ahogy mostanában divatos arrafele, vagy kocsikat tört volna fel – a ford.]

Az UK Home Office [brit belügyminisztérium] megjegyezte, hogy Ban nővér utazott korábban az Egyesült Királyságba, és ezen alkalmakkor mindig megfelelt a vízuma feltételeinek. Azonban a Home Office rámutatott arra, hogy utoljára hét évvel ezelőtt, 2011-ben adtak ki neki vízumot, és megjegyezte, hogy az utóbbi években elmaradtak az utazásai az Egyesült Királyságba. Nehéz megérteni, hogy miért korlátozta utazásait az utóbbi években. Talán ilyen esemény például az ISIS felemelkedése, az iraki keresztény közösség megsemmisítésének a kísérlete, és ennek a közösségnek már-már biblikus harca a biztonságért a kurd régióban, talán megmagyarázza az apáca egyébként megmagyarázhatatlan távollétét az Egyesült Királyságtól.
###
Mindenesetre a levél megállapítja, hogy ezek miatt az okok miatt az Egyesült Királyság hatóságai nem bizonyosodtak meg arról, hogy Ban nővér kérelmének indoka – hogy meglátogathassa beteg nővérét – valós. Ezért számára a belépés tilos, és “fellebbezésnek vagy adminisztratív felülvizsgálatnak helye nincs”.

Valószínűleg Ban nővér elemi hibát vétett. Ahelyett, hogy az apáca elmesélte volna a brit hatóságoknak, hogy az ISIS elől menekült, és a legutóbbi látogatása óta avval volt elfoglalva, hogy menedéket találjon, azt kellett volna mondania a brit hatóságoknak, hogy a közbenlevő időszakban csatlakozott az ISIS-hez, ahol ők ölésre képezték ki, és azt is megtanulta, hogy Britanniát gyűlölnie kell. Ha ezt megtette volna, talán már az Egyesült Királyságban élné az életét.

Végül is, ez az a sztori, amit Ahmed Hassan a brit hatóságoknak mondott, miután 2015-ben illegálisan az országba jutott. Amikor ugyanaz a Belügyminisztérium, amely megtiltotta Ban nővérnek, még azt is, hogy a lábát brit földre tegye, felfedezte, hogy a fiatal iraki férfi Britanniában van, aki világosan kifejtette, hogyan képezte ki az ISIS. Elmondta a belügyes hivatalnokoknak, hogy a csoport ölésre képezte. A Belügyminisztérium gyorsan talált neki helyet, ahol lakhat és tanulhat, és úgy kezelte, mint egy fiatalkorút, aminek mondta magát, és aki nagyon valószínűen nem volt. Ezek után azt mondta egy tanárának, hogy neki “kötelessége gyűlölni Britanniát”. Múlt szeptemberben aztán, fölszállt a ‘District line’-ra, London negyedik legforgalmasabb metróvonalára, és elhelyezett egy bombát, amit nem sikerült teljesen felrobbantania, de, ami, ha sikeresen felrobban, ingázók tucatjait ölte volna meg – köztük gyermekeket – a londoni metróban.

Hogyan lehetséges az, hogy a brit belügyminisztérium képtelen volt legalább egy ideiglenes vízumot kiadni egy ISIS elől menekülő apácának, míg minden lehetséges ellátást megad egy illegális migránsnak, akit az ISIS arra képzett ki, hogy öljön Britanniában?

A belügyminisztériumnak már gyakorlata van az ilyen bizarr eljárásokban. Ban nővér csak egyike, azon keresztényeknek, akik avval szembesültek, hogy az Egyesült Királyság hatóságai vonakodnak engedélyezni a Britanniába való belépésüket. Benedict Kiely atya szerint (az üldözött közel-keleti keresztényeket segítő Nasarean.org szervezet alapítója) az Egyesült Királyság hatóságai kétszer utasították el a vízum kiadását egy másik dominikánus apácának, akinek doktorija van bibliai teológiából. Múlt évben a St. Anselm Intézetnek (papok és apácák képzőintézete Kentben) be kellett zárnia a kapuit, mert problémái merültek fel a Belügyminisztériummal a külföldi hallgatóik vízumkérelmeinek megadásában. Tavaly egy apácának azért tagadták meg a beutazását, mert nem rendelkezett saját bankszámlával. És egy évvel korábban – 2016 decemberében – három érseknek tagadták meg a beutazást Irakból és Szíriából. London első szíriai orthodox keresztény székesegyházának felszentelésére hívták meg őket az országba, egy olyan eseményre, amin Károly herceg is részt vett. Szóval azok, akik az ISIS elől menekülnek, le vannak pattintva, míg az ISIS által kiképzetteket meleg fogadtatásban részesítik.

Nem csak arról van szó, hogy úgy tűnik, hogy a brit bevándorlási rendszert – és az európai bevándorlási rendszereket – az ellenségeik összeesküvő csoportjai irányítják. Hanem úgy tűnik, hogy olyan ármánykodók irányítják, akik szemben állnak az olyan európai nemzetekkel, akik bármiféle helyes együttérzéssel, józan ésszel vagy akár túlélési ösztönnel rendelkeznek.

*Douglas Murray (A magyarul is megjelent ‘Európa furcsa halála’ c. könyv szerzője) brit szerző, ujságíró, kommentátor és politikai elemző Angliában, Londonban. Legutóbbi nemzetközi bestseller-ének címe: ‘Európa furcsa halála: Bevándorlás, identitás, iszlám’

Gatestoneinstitute.org, Dzsiádfigyelő nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!