2017-12-04

A mértékadó BBC már a karácsonyt is kispórolta a karácsonyi animációjából – van helyette tehetségkutató látványosan bevándroló karakterekkel

Oszd meg másokkal is!

 

Az már talán nem is meglepő, hogy a baloldali elfogultságú BBC semmilyen utalást nem tesz a kereszténységre, de még azt sem hajlandók elárulni, mennyi pénzt költöttek az animációra.

A napokban látott napvilágot a BBC kétperces „karácsonyi” animációja, amelyet a Támogató Gesztus névre kereszteltek. A videóban egy látványosan fekete hajú, tízéves lány látható, akit egy közelgő karácsonyi tehetségkutató foglal le. A lány egyfolytában apja mellett van, aki viszont úszik a teendőkben, még az ünnepek közeledtével is.

Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy, hogy a csonka család apukája – kinézet alapján – mellékállásban akár egy kairói bazártulaj is lehetne, és a bokros teendők között valószínűleg csak azért nem szerepel a mecsetlátogatás, mert az erőltetett értéksemlegesség miatt véletlenül kivágták a történetből.

A BBC munkatársainak mellébeszélése szerint az animáció a „közös pillanatok élményét” mutatja be, a csodával határos módon még szólni merészelő kritikusok azonban inkább azt tartották érdekesnek, hogy a videóban semmilyen módon nem utalnak a kereszténységre, de még a karácsonykor hangsúlyozott értékekre sem.

Az brit Express című lapban megjelent vélemények szerint “ennek a videónak semmi köze Krisztus születéséhez. Erre persze mondhatja bárki, hogy de hát a karácsony mindenkinek mást jelent, de ebből a reklámból annyira kispórolták az ünnepi mondanivalót, hogy akár áprilisban is játszódhatna.”

A fenti sorok megfogalmazója, a történészként dolgozó Tim Stanley szerint ez pont olyan, mintha a ramadánról beszélnénk Mohamed nélkül.

A BBC karácsonyi animációjában még csak a legapróbb utalás sincs a karácsonyi értékekre – és itt direkt értékeket mondtam, nem hitelveket. Hol marad a jótékonyság, vagy a csodálat? Hol van a megváltás, és az azt lehetővé tevő áldozatvállalás?”

(Express – 888 – Kuruc nyomán)

Kövess minket a Facebookon!