2018-11-07

Brutális mészárlás! 12 ezer holttestet találtak tömegsírokban az Iszlám Állam egykori területén

Oszd meg másokkal is!

Több mint kétszáz, összesen 12 ezer holttestet tartalmazó tömegsírt találtak eddig az egykor az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felügyelete alatt álló iraki területeken.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságát vezető Michelle Bachelet keddi közlése szerint az ország északi és keleti részén található Ninive, Kirkuk, Szaláh ad-Dín és Anbár tartományokban felfedezett 202 sírgödrön kívül még továbbiak rejtőzhetnek a földben.

Ezek a sírok azoknak a földi maradványait tartalmazzák, akiket könyörtelenül meggyilkoltak, mert nem hunyászkodtak meg az Iszlám Állam kifordított ideológiája és uralma előtt”

– mutatott rá Bachelet.

A legkisebb – összesen nyolc holttestet tartalmazó – tömegsírra Moszultól nyugatra bukkantak rá, míg a legnagyobbra Moszultól délre. Itt több ezer ember lelte halálát. Az iraki hatóságok eddig mindössze 28 sírgödröt vizsgáltak át és 1258 ember holttestét hantolták ki.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...
Emlékezetes, az Iszlám Állam 2014 közepétől 2017 végéig jelentős területeket birtokolt Irakban. Az iraki erők 2017 decemberében jelentették be győzelmüket a dzsihadisták fölött. Offenzívájukat az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatta. A szélsőségeseket népirtással és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Az ENSZ iraki missziója és a főbiztosság felszólította az iraki hatóságokat, hogy érintetlen állapotban őrizzék meg a mészárlások helyszínét, hogy az ott található bizonyítékok segítségével számonkérhessék a felelősöket, és választ adhassanak az eltűntek hozzátartozóinak.

888 nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Kövess minket a Facebookon!