2019-02-11

300 millió forintnyi jogi segítséget kapott az elítélt terrorista, hogy fellebbezhessen

Oszd meg másokkal is!

Rangzieb Ahmedet 2008-ban ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre Nagy-Britanniában, amiért több terrorcselekmény tervezésében is oroszlánrészt vállalt, – írja a 888.hu.

2005-ben hajtották végre az egyik legnagyobb terrortámadást Nagy-Britanniában. Az al-Kaidához köthető merénylők július 7-én a reggeli csúcsforgalomban a metrón hozták működésbe a hátizsákjukba rejtett robbanószerkezeteket. Az összehangolt merényletsorozatban összesen 56-an haltak meg, több mint hétszázan pedig megsebesültek.

Az elkövetők brit állampolgársággal rendelkező muszlim férfiak voltak, hárman pakisztáni származásúak, egy pedig jamaicai volt.

A most 43 éves Rangzieb Ahmed nem volt az elkövetők között, ő a merénylet egyik kiötlője volt. A férfi több terrortámadás kitervelésében részt vett, ő volt az al-Kaida brit szárnyának a vezetője, őt ítélték el elsőként a szigetországban a londoni merényletek miatt. A férfi ítéletére három évet kellett várni, 2008-ban végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

A terroristának a hatóságok átkutatták a lakását, több füzetet találtak nála, amiben a támadások részleteit és terroristák elérhetőségeit írta le láthatatlan tintával. Úgy tudni, hogy Ahmed kapcsolatban állt azzal a férfival is, aki a július 7-i merénylet után két héttel akart támadást végrehajtani, azonban őt sikeresen megállították a terrorelhárítók.

A brit bulvárlap, a The Sun egy közérdekű adatigénylés során derítette ki, hogy döbbenetes összegeket kapott eddig az elítélt terrorista az elmúlt tíz évben. A pakisztáni származású iszlamista csaknem 800 ezer font jogi segítséget, azaz több mint háromszázmillió forintnyi adományt kapott eddig csak azért, hogy fellebbezhessen a jogerős ítélet ellen.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A portál megjegyzi, hogy Rangzieb Ahmed volt az első a szigetországban, akit terrorszervezet irányításáért is elítéltek. A terroristának a következő hónapban lesz egy meghallgatása, aminek következtében a legrosszabb esetben akár szabadlábra is helyezhetik. Ezzel kapcsolatban David Davies parlamenti képviselő azt mondta, hogy ez szégyen.

Nem szabadna az utcáinkon mászkálnia”

– mondta a politikus.

888 nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Csatlakozz csoportunkhoz!